
Vaszi Jánoskának, a Sepsiszentgyörgyön 1984-ben vértanúhalált halt 12 éves székely kisfiúnak állít emléket az a döbbenetes dokumentumfilm, melynek levetítésre az alkotók jelenlétében került sor hétfő este a megyeszékhelyi Művész moziban.
2017. június 22., 00:142017. június 22., 00:14
Vaszi Jánoskának, a Sepsiszentgyörgyön 1984-ben vértanúhalált halt 12 éves székely kisfiúnak állít emléket az a döbbenetes dokumentumfilm, melynek levetítésre az alkotók jelenlétében került sor hétfő este a megyeszékhelyi Művész moziban.
Bár egymás után két alkalom is kínálkozott a film megtekintésére, az esemény hírére zsúfolásig megtelt a terem, olyannyira, hogy sokan a lépcsőkre szorultak, azonban zokszó nélkül vállalták az ezzel járó kényelmetlenséget. Örvendetes és egyben megnyugtató, hogy a nézők között kamasztól a dédszülőig minden korosztály képviseltette magát, hiszen biztos jövőt csak erős önazonosságtudatra és az igazságra lehet építeni. Még akkor is, ha bizonyítékok hiányában ezt kimondani nem, csak sejtetni lehet. A tény: 1984 nyarán egy védtelen gyermek a kommunista diktatúra és a tomboló magyargyűlölet áldozata lett. Egy robbanás vetett véget az ő alig elkezdődött földi létének, tragédiája viszont megmentette mások életét. Vaszi Jánoska vértanú tehát, az erdélyi magyarság és ezen belül a székelység vértanúja.
Filep Farkas és Vörös T. Balázs alkotása a szülők, játszó- és osztálytársak, szomszédok, valamint szemtanúk, illetve az igazság kiderítésében segédkező személyek vallomása alapján idézi fel, sejteti, sugallja az események mozgatórugóit, utórezgéseit, nem keresvén kibúvót a miértekre adandó válaszok alól sem. A filmből kihámozható és nézőket 34 év távlatából is megrázó történet röviden a következő:
Június ötödikére virradóan „valaki” egy „házi gyártmányú” időzített bombát helyezett el az alig két éve Sepsiszentgyörgyön felavatott, Vitéz Mihályt (Mihai Viteazul) is ábrázoló szoborcsoport mögé. Ennek valószínű éjjel kellett volna robbannia, mivel azonban ez nem következett be, félő volt, hogy a közeli művelődési házból hamarosan kiözönlő gyermekseregből többen is áldozattá válhatnak. A közelben játszó Jánoska viszont még mielőtt ez megeshetett volna, hozzáért a pokolgéphez, mely működésbe lépvén őt darabokra tépte, de a szobor alig sérült.
A történtek nyomán leváltották a megyei szekuritáte és milícia magyar nemzetiségű vezetőit. Az áldozatul esett gyerek szüleit, valamint a „magyarkodásuk” miatt nyilvántartott személyeket többször is beidézték a román titkosrendőrségre, és a rendszer bukásáig állandóan zaklatták őket. A megyére és annak székely lakóira pedig ettől a pillanattól az addigiaknál is nagyobb nyomás nehezedett. Éppen ezért felháborító, hogy a diktátor házaspár bukása után sem lehetett fényt deríteni az igazságra. Az illetékesek ugyanis, miután 15 éven keresztül húzták az időt, elévülésre hivatkozva megszüntették az ügyben folytatott eljárást, és a nyomozati anyagot 50 évre titkosították.
A vetítést követő közönségtalálkozón újságírói kérdésre válaszolva Vörös T. Balázs kifejtette: ezzel a filmmel a tisztelgésen és emlékeztetésen kívül a most felnövekvő ifjú nemzedék figyelmét is fel szerették volna hívni a múlt szörnyűségeire. Ugyanakkor minden illetékest a történtek hátterének és a bűnösök kilétének felderítésére szeretnének ösztönözni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!