
Sepsiszentgyörgyön nyitja első erdélyi központját a budapesti Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programja (FIT). A 25 éve bejáratott, sikeres tehetséggondozó projekt „áttelepítését” Zsigmond József tanácsos kezdeményezte.
2020. szeptember 25., 00:252020. szeptember 25., 00:25
Az elmúlt tíz esztendőben szintet lépett a támogatáspolitika, és a magyar kormány nem csak ravatalozók építéséhez nyújt segítséget, hanem óvodába, iskolába és gazdaságfejlesztésbe, egyszóval a jövőbe fektet be – mondta Antal Árpád polgármester. Dr. Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: „hisznek a magyar-magyar összefogásban”.
– Egy nemzet tagjai vagyunk, felelősséget kell vállalnunk egymásért, és ebben a budapesti kormánynak komoly része van. Az együttműködés feltétele azonban az, hogy a „túloldalon” felelős, megbízható emberek legyenek, és ez Sepsiszentgyörgy esetében maradéktalanul teljesül – mondta a kuratóriumi elnök.
Dr. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója örömét fejezte ki, hogy az első bázis Sepsiszentgyörgyön épül. Zsigmond József, a program egyik kezdeményezője elmondta: az első évfolyamra ötödik osztályosokat várnak. A projekt célja, hogy ne csak az értelmi, hanem az érzelmi intelligenciát is fejlesszék.
– Itt nem megoldanak még húsz matek feladatot, hanem kizárólag olyan dolgokat tanulnak, amit az iskolában nem; az órákat képzett szakemberek tartják – részletezte Zsigmond, és hozzátette: „valódi életre nevelés” folyik.
További részletek és jelentkezés a fit.mcc.hu oldalon, legkésőbb szeptember 30-ig.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!