Jelentős számú vadásszal-, vadásztársaságok képviselővel találkoztak a háromszéki állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság szakemberei.
2019. október 23., 00:202019. október 23., 00:20
Dr. Sikó elmondta, hogy a vadászok a kilőtt, elhullt vaddisznókból mintákat hoznak az igazgatóságra, ám ezek eredményeit minél hamarább szeretnék kézhez kapni. A labort viszont nem lehet sürgetni.
– Van egy procedúra, az analízisek időigényesek, és az sem mellékes, hogy bizonyos mintaszámot kell összegyűjteni a munka kezdete előtt, hiszen a kittek, amivel dolgoznak kollegáim, nagyon drágák, és átlag kilencven próbára alkalmasak. Nem pazarolhatunk, mert utólag a számvevőszék akadékoskodik… Megkértük a vadászokat, hogy ebben a periódusban minél gyakrabban járják az erdőket, ha találnak elpusztult vaddisznókat, azok mintáit mihamarabb juttassák el hozzánk – részletezte a szakember.
Háromszéken korábban egyáltalán nem találtak elhullt vaddisznókat, illetve a hetekben akadtak két tetemre, de egyiknél sem igazolódott sertéspestis-fertőzés. Valószínűleg autó gázolta el az állatokat, erre engednek következtetni a tetemeken lévő zúzódások is.
Brassó megyében, Homoród környéki erdőben találtak két fertőzött vaddisznótetemet, így Hargita megyei szomszédjainkat is veszélyezteti a kór.
– Az erdővidéki fertőzést reméljük sikerült csírájában megfékezni, egyelőre nincs jelzés arról, hogy tovább terjedt volna. Ha ez a hét is riasztásmentesen telik el, akkor derűlátóbbak leszünk – összegzett, arra utalva, hogy a vírus gyorsan terjed, hamar elpusztulnak a beteg állatok, így már kellett volna jelentsék, ha a vírus kikerült volna a fertőzött zónából.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!