Előrelépésnek számít

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2022. szeptember 09., 00:152022. szeptember 09., 00:15

Tekintetbe véve a két ország között immár több mint egy évtizede fennálló hűvös és az idő múlásával egyre hidegebbé váló viszonyt, önmagában már az is eredménynek és előrelépésnek számít, hogy magyar államfő látogatott a román fővárosba. Ugyanakkor az egymással és gondjainkkal való legmagasabb szintű szembesülés, az álláspontok és kialakulásuk okainak tisztázása, valamint a nézeteltéréseket gerjesztő kérdések közvetlen megvitatása hangsúlyosan hozzájárul a fennálló feszültségek enyhítéséhez. Megteremti a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd feltételeit. Késlelteti a két ország között létező árkok tovább mélyítését.

Ez a megállapítás még akkor is helytálló, ha Romániában akadnak olyan tömegtájékoztatási eszközök, amelyek pontatlanul és hazugságokkal fűszerezve tudósítottak Novák Katalin és Klaus Iohannis találkozójáról. Az Antena 3 televízió csütörtöki híreiben például tizenkettő helyett tizennyolc esztendőben határozták meg az utolsó, Romániában tett hivatalos magyar államelnöki látogatás óta eltelt időszakot. Ráadásul rasszistának, szélsőségesnek és Európa-ellenesnek bélyegezték Orbán Viktor július 23-án Tusnádfürdőn beszédét, holott csak annyit mondott: „nem akarunk kevert fajú népekké válni”.

Nekünk, Erdélyben és Romániában élő magyaroknak felemelő és megnyugtató élményt nyújtott Novák Katalin bukaresti hivatalos látogatásának minden mozzanata. A „Hungarian Air Force (Magyar Légierő) feliratú elnöki repülőgép bukaresti landolásától a Cotroceni Palota udvarán való fogadásán, a legfőbb román közéleti méltóságokkal lezajlott tanácskozásain, valamint a Kálvineum református templomban tett látogatásán és megszervezett találkozóján át, a Csíki Söröző és Étteremben, a román kormány magyar minisztereivel folytatott kötetlen beszélgetéséig. Ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy Magyarországnak a magas tisztségre méltó, kellemes megjelenésű, üdítő és bizalomébresztő külsejű, felkészült, több nyelven tárgyalni képes államfője van. És az sem kerülte el a figyelmünket, hogy nem csak hallgatta, hanem énekelte a tiszteletére felcsendülő magyar himnuszt. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés