Előrelépés kisebbségügyben

Bejegyezte az Európai Bizottság az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést – közölte szerdai hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Székely Hírmondó

2017. március 30., 00:092017. március 30., 00:09

Bejegyezte az Európai Bizottság az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést – közölte szerdai hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A kezdeményezőknek a bejegyzéstől számítva egy év áll rendelkezésükre, hogy az Európai Unió egymillió állampolgárának az aláírásával erősítsék meg kezdeményezésüket. A sikeres aláírásgyűjtés lehetővé teszi, hogy jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről. A polgári kezdeményezés beterjesztői eredetileg tizenegy, a kisebbségek számára fontos területen kérték jogalkotásra az Európai Unió intézményeit. A bizottság részleges bejegyzést hagyott jóvá, amely kilencet tartalmaz a tizenegy javaslatból.

Az Európai Bizottság 2013 szeptemberében még úgy találta, hogy a kezdeményezés olyan területeket kíván szabályozni, amelyek nyilvánvalóan nem tartoznak az EU jogalkotási hatáskörébe. Az akkori elutasító határozatot azonban a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán, amely ez év februárjában a kezdeményezők javára döntött. A perbe Magyarország a kezdeményezők oldalán, Szlovákia, Görögország és Románia az EB oldalán lépett be. Az Európai Néppárt máltai kongresszusán tartózkodó Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üdvözölte a bizottság döntését.

„Nem hátráltunk meg, amikor az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack kezdeményezést. S nem hátrálunk meg most sem, amikor lehetőség nyílik arra, hogy befejezzük mindazt, amit évekkel ezelőtt az európai polgári kezdeményezéssel el akartunk érni: mi továbbra is párbeszédet kérünk az őshonos európai kisebbségek nevében az uniós intézményektől, egy közös kisebbségvédelmi keretszabályozás létrehozásáról és a nyelvi-kulturális sokszínűséghez kapcsolódó intézkedésekről” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.

Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) erdélyi elnöke úgy fogalmazott: „A Minority SafePack kezdeményezés új és mindeddig páratlan lehetőséget nyit a kisebbségi érdekérvényesítés előtt. (.) Elfogadtuk az Európai Bizottság részleges bejegyzésre vonatkozó ajánlatát, hiszen nagyon fontosnak ítélt javaslataink szinte kivétel nélkül bekerültek, és egészében a Minority SafePack kezdeményezés több mint nyolcvan százaléka bekerült a csomagba. Ez egy olyan eredmény, ami minden várakozásunkat felülmúlta. (...) Nem kevesebb, mint kilenc jogi aktus jöhet létre az aláírásgyűjtés nyomán, ami több, mint ami a Római Szerződés elfogadása óta összesen az uniós kisebbségvédelemben történt.”

Vincze Lóránt elmondta, hogy az aláírásgyűjtést a FUEN intenzív és látványos kampánnyal szeretné véghezvinni. „Egy évünk van arra, hogy felhívjuk Európa figyelmét hatvanmillió polgárra, akik valamely kisebbségi nemzeti közösséghez vagy nyelvi csoporthoz tartoznak. Beszélni kívánunk magyar közösségeink helyzetéről és terveiről is, valamint meg akarjuk győzni az európaiakat, hogy aláírásukkal követeljék a nyelvi és kulturális hagyaték védelmét, támogassák a kisebbségi régiókat” – idézte Vincze Lórántot az RMDSZ hírlevele.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust