
A brassói regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség élére nevezték ki a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Mircea Diacont, aki korábban a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget vezette.
2019. január 21., 13:032019. január 21., 13:03
Az országos fogyasztóvédelmi hatóság honlapján az intézmény struktúráját és vezetőit bemutató oldalon Diacon neve mellett az szerepel, hogy előléptették, a brassói regionális felügyelőség korábbi vezetőjét, Claudiu Susanut pedig a temesvári regionális felügyelőség élére helyezték át. Diacon a székelyföldi megyék mellett Brassó, Szeben és Fehér megye fogyasztóvédőit irányítja, Susanuhoz Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megye fogyasztóvédelme tartozik.
A két fogyasztóvédelmi vezető magyarellenes megnyilvánulásaival többször foglalkozott az erdélyi magyar sajtó és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat.
Mircea Diacon azt követően került a magyar sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy 2014-ben egy hentesárut forgalmazó székelyföldi céget arra szólított fel: tüntesse el áruinak címkéiről a "székely ízek" feliratot. A felügyelő akkor az MTI kérdésére kifejtette: székely ízekről csak az beszélhetne, aki "kóstolt már székelyt". 2015 augusztusában a fogyasztóvédő a sepsiszentgyörgyi taxik némelyikére ragasztott, SIC feliratú matricákat kifogásolta. Úgy vélte, a Székelyföldet jelképező matrica reklámnak minősül, amit csakis reklámszerződés alapján lehet a taxikra kiragasztani. Mircea Diacon az unitárius vallásórák résztvevői számára szervezett ingyenes táborba kiszállva egyebek között azt kifogásolta, hogy nincs román nyelvű táborszabályzat.
Claudiu Susanunak egyebek között azt rótták fel, hogy részrehajlóan viszonyult 2017-es székelyudvarhelyi áruházi botrányhoz. Ekkor egy videoblogger olyan kisfilmet tett közzé az egyik videomegosztón, amely látszólag bizonyítja, hogy azért nem szolgálták ki egy nemzetközi áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének kültéri grillezőjében, mert román nyelven szólította meg az elárusítót. Később kiderült, hogy a blogger kiszolgálását nem a románsága miatt utasították el, hanem azért, mert nyitás előtt akart vásárolni, és a bemutatott filmen a harmadik nyitás előtti vásárlási kísérlete látható.
A felügyelő - még mielőtt a blogger csalása kiderült volna - a Mediafax hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy "ellenőreiket szintén nem szolgálták ki az üzletben, mert románul kértek termékeket", ezért megbírságolták az áruházat. Az áruház illetékese szerint a bírságot a blogger hamisítása miatt kapták. Az esetet a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat panasza nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács is megvizsgálta, de nem tartotta diszkriminatívnak.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!