Percig se gondolja a jövendő diákja vagy öregje, hogy Petőfi önként rohant bele a halálba, mert vitte a költői önérzet. Utolsó nagy hadi útjai Erdélybe vezették-parancsolták, Ő pedig akkor is, mint egész életében, a nemzet javát szolgáló parancsot teljesítette.
2017. augusztus 01., 00:012017. augusztus 01., 00:01
Percig se gondolja a jövendő diákja vagy öregje, hogy Petőfi önként rohant bele a halálba, mert vitte a költői önérzet. Utolsó nagy hadi útjai Erdélybe vezették-parancsolták, Ő pedig akkor is, mint egész életében, a nemzet javát szolgáló parancsot teljesítette. Fel Bereckig, onnan le Székelykeresztúrig és onnan Fehéregyházára, Bem mellé, a muszka ellen. Halni nem akart, de a rettentő háborúban sem a halál sem az élő nem válogathat.
Az Ő maga élménye volt az élet. Akkor már ismerte imádott nemzete is a nevét. Most, ma is csontig ható fájdalommal gondolunk néha arra is: vajon hogyan élte meg a rabságba visszavert Budapest Petőfi legyőzését, elveszejtését? És hogyan a Kiskunság, maga az egész nemzet?
Az igazságot ki lehet tiltani, az igazak igazát legyőzni nem lehet soha. Fehéregyházát le lehet rontani földig, mint Karthágót pusztították le i. e. 146-ban a rómaiak, ám Fehéregyháza úgy él történelmünkben, akár a sok felkiáltó jel egyike.
Hogyan élhette meg azt a halált is a nép? Talán lehetne kérdezni ötszázezer embert. Félmillió vallomást hallanánk. És ükapák vallomását a balladák magasságából. Petőfi elszállt, lélekmagasságokban van jelen és üti, veri a dobot a világszabadságért. Vannak megélhetési gerinctelenek és vannak az igazat megmondó történészek. Mi válogathatunk. És bizony a választásunk szerint leszünk méltók vagy méltatlanok Petőfiék halálra is legyintő igazához.
Lehet bolygatni matematika és rózsaszín csalódások szerint, mi lett volna, ha a cár nem küldi seregét rá a szabadságharcos magyarokra? Hiszen az osztrákok már verve voltak...
Fáj a találgatás is, ha nem is annyira, mint egy lándzsaszúrás. Petőfi élt, élni fog. De velünk ugyan mi lesz? Megy-e velünk a világ elébb? És megy-e arrafelé a magunk történelme ebben az Európában, amelynek hitéért, kultúrájáért a magunk teljes jelenével aggódhatunk és tesszük is remegve, amit s ameddig lehet.
Érted halni, világszabadság, lehet. De élnünk érdemesebb, arccal Petőfi felé fordulva.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!