
Ötvenegy kézdivásárhelyi diák vett részt idén a már több évtizedes diákcserén Pakson. A Duna menti város 2004-ben lett hivatalos testvérvárosa Kézdivásárhelynek, azonban a diákcsere 1990-ben vette kezdetét.
2017. október 20., 00:172017. október 20., 00:17
Ötvenegy kézdivásárhelyi diák vett részt idén a már több évtizedes diákcserén Pakson. A Duna menti város 2004-ben lett hivatalos testvérvárosa Kézdivásárhelynek, azonban a diákcsere 1990-ben vette kezdetét.
Akárcsak az elmúlt években, a szervezők nemcsak a tanulmányi részéről gondoskodtak a programnak, hanem élményekkel tették varázslatossá az anyaországban töltött egy hetet a gyerekek számára. Budapesten nagy sikert aratott a Fővárosi Nagycirkuszban bemutatott Ludas Matyi produkció, és elvarázsolt mindenkit a Miniversum parányi világa és a kihagyhatatlan állatkert. A program elmaradhatatlan részét képezi a kiskőrösi Petőfi Sándor Emlékház, emellett az ópusztaszeri skanzen és a Feszty-körkép megtekintése sem hiányzott a programból. A gyerekek vetélkedőkön, sportrendezvényeken, iskolai tevékenységeken és sok szabadidős programon vettek részt. Lehetőségük volt ellátogatni az operába, színházi előadásokra, voltak vitorlázni, lovagolni, kompozni a Dunán.
A találkozó kiváló alkalom volt a paksi Deák Ferenc-, valamint a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás- és Petőfi Sándor-iskolák testvériskolai szerződésének megújítására is. Mezősi Árpád szervező és Pulainé Galambos Erika intézményvezető hangsúlyozta, továbbra is támogatják a már több évtizedes kapcsolatot. A másodikos Székely Kincső először járt Pakson, ám már első nap otthon érezte magát, míg a hetedikes Beke Anikó már „hazajár” Paksra. Köszönjük a vendéglátó családoknak a fogadtatást, Paks önkormányzatának a támogatást, valamint a szervezőknek az önzetlen munkát.
Kelemen Éva
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!