Elmentek a lakásárak

Kevés az eladó lakás és nagy a kereslet, ezért felfele kúsznak a háromszéki ingatlanárak. Az előrejelzések kedvezőtlenek azoknak, akik idén szeretnének lakását vásárolni, illetve jó azoknak, akiknek eladó lakásuk van.

Kovács Zsolt

2017. május 10., 00:202017. május 10., 00:20

Kevés az eladó lakás és nagy a kereslet, ezért felfele kúsznak a háromszéki ingatlanárak. Az előrejelzések kedvezőtlenek azoknak, akik idén szeretnének lakását vásárolni, illetve jó azoknak, akiknek eladó lakásuk van.

Az imobiliare.ro ingatlanközvetítő portál elemzése szerint az év első negyedében országos szinten átlag 4 százalékos drágulás történt a lakáspiacon, és év végéig elérheti a 10 százalékot a tavaly év végéhez képest. A szakportál elemzése arra is rámutat, hogy a hazai lakásárak még mindig nem érték el a gazdasági válság előtti, 2008-as szintet, ami után összeomlott az ingatlanpiac.

Elszabadultak a lakásárak

Háromszéken lassan csillagokba emelkednek a lakásárak, amelyek mindenképpen meghaladják a térség lakóinak fizetőképességét, hiszen a bérek alacsonyak és a fiatalok nehezen kapnak banki hitelt, mutatott rá lapunk érdeklődésére Kész János. A sepsiszentgyörgyi Sic Imobprest ingatlanközvetítő ügyvezetője szerint Kovászna megyében sokan veszik igénybe az Első otthon program által nyújtott kedvezményes kölcsönt. Ingatlanpiaci elemzők szerint az árak alakulását a kereslet és a kínálat közötti viszony alakítja, azaz csökken a lakáshirdetések száma, viszont emelkedik a kereslet, ez vezetett az áremelkedéshez.

Kész János szerint Háromszéken is lakáshiány van, leginkább a városi környezetben lévő két-három szobás tömbházlakásokat keresik a vásárlók, ezekért már akár 30.000 – 34.000 eurót is elkérnek. Tapasztalatok szerint egyre kevesebben vállalják az ingázást a városok környékén lévő falvakba, ezért vidéken nem tapasztaltak nagymértékű áremelkedést.

Zöld út a sepsiszentgyörgyi lakóparknak

Magánberuházásból három tömbház építését tervezi Sepsiszentgyörgyön Csergő Zsolt csíkszeredai vállalkozó. Mint arról beszámoltunk, a strand szomszédságában lévő volt ecetgyár helyére tervezik a Fortuna lakóparkot, ahol több lépésben építenek meg három társasházat, összesen 99 lakrészt. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén második nekifutásra megszavazták a lakópark területrendezési tevét. Korábban az urbanisztikai bizottság néhány ellenvetést fogalmazott meg. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint találkoztak a befektetővel, aki megválaszolta kérdéseiket, így másodjára a tanácstagok ellenvetés nélkül elfogadták a területrendezési tervet.

Korábban felmerült, hogy a tervezett tömbházak túl magasak lesznek, és a közelben lévő strandnak nem tesz jót az építkezés. Az alpolgármester szerint a strand környékén jelenleg magasabb tömbházak is vannak, mint amekkorák az új épületek lesznek. Hozzátette, nem kérhetik a befektetőtől, hogy alacsonyabb tömbházakat építsen, mert nem jön ki a számítása és inkább lemondana tervéről. A beruházó elmondta, hogy tömbházait fákkal ülteti körbe, és azok utolsó emeletén zöld teraszt tervez, ezzel sikerült eloszlatni az urbanisztikai bizottság kételyeit. Az építkezési engedélyek beszerzése után egy év alatt szeretnék megépíteni az első tömbházat, utána évente húznak fel egy újabbat.

Kész János, a Sic Imobprest ingatlanközvetítő ügyvezetője szerint az új tömbházak enyhítik a sepsiszentgyörgyi lakáshiányt. Az érdeklődők többféle lakrész közül választhatnak, a legkisebb 48 négyzetméteres, a legnagyobb 110 négyzetméteres lesz, mindegyikhez tartozik erkély és parkoló. Az ingatlanközvetítő szerint a lakrészeket a vásárlók igényei szerint alakítják ki, így a négyzetméterenkénti árak ugyanoda rúgnak, mintha régi építésű tömbházlakást vásárolnának, de annak felújítására újabb összegeket költenének.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés