Elmaradt kézfogás

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2022. július 14., 00:012022. július 14., 00:01

Aki nincs benne, az nem is sejti, mit jelent bizonyos helyzetekben egy-egy kézfogás. Azt, hogy mit is jelképez nálunk legalábbis, a székelyeknél a nyújtott kéz megszorítása, mások nem is sejtik. És hiába magyarázzuk, ez olyan gesztus, amellyel kifejezhetjük örömünket, elismerésünket, egymás iránti bizalmunkat, de jelezheti haragunkat, neheztelésünket is. Nem hiába tartjuk magunkat a szokáshoz, hogy távozáskor, érkezéskor kézfogásra tartjuk tenyerünket, s ugyebár az sem mindegy, miképpen adunk kezet, s hogyan szorítjuk meg a felénk nyújtott tenyeret. A szokáskutatók sok mindent kiolvashatnak a kézfogásból, annak erejéből, a lagymatag, puha kézfogás általában nem nyeri el tetszésünket, de az sem, ha valaki ilyenkor mutatja meg herkulesi erejét.

És sok mindenről árulkodik az is, ha elmarad az a kézfogás. Volt diákom panaszolja, negyven évi munkavégzés után arra sem méltatták, hogy nyugdíjba vonulásakor bár kezet rázzanak vele. Azt magam is tudom, milyen megbízatásai voltak az adott vállalatnál, legutóbb is felsorolta, mit, mikor, miért bíztak rá, s hogy mennyire is függött az ő napirenden tartott munkakörének hiánytalan betöltésétől a vállalkozás bizonyos munkarendjének fenntartása. Nem hangzatos búcsúzást, búcsúztatást remélt, de legalább azt a meleg kézfogást, amely bizonyította volna, hogy elégedettek voltak a munkájával. S abban a kézfogásban benne lehetett volna a köszönet is.

Szerencsére legtöbb helyen figyelnek ezekre a mozzanatokra. Tudunk iskolákról, ahol minden esztendőben, ünnepségek alkalmával el nem felejtik meghívni a valamikori pedagógusokat. Hajdani középiskolámban megszokott volt, hogy kicsengetéskor, a meghívott vendégek előtt ültek a nyugállományba került tanárok, s az első virágszálakat nekik nyújtották át a kicsengetett fiatalok. Ahány hely, annyi szokás, mondjuk. Ám van, aminek mindig be kell következnie a legnagyobb időszűkében is: a közel félévszázados tevékenység valamilyen formában történő elismerésének, köszönetének.

Erre szolgál egyébként a legegyszerűbb, legolcsóbb, de mindennél felemelőbb őszinte kézfogás, akár a kijárati kapunál is, ha már az igazgatói irodában erre nincs hely.