Elkezdődött a gátak állapotának az ellenőrzése

A verespataki gátszakadásveszély miatt a hatóságok elkezdték valamennyi kisebb jelentőségű vízügyi létesítmény gátjának az ellenőrzését.

Székely Hírmondó

2022. október 05., 15:362022. október 05., 15:36

A C és D besorolású gátak ellenőrzését a miniszterelnök által vezetett vészhelyzeti bizottság (CNSU) rendelte el hétfőn, miután Verespatakon a település fölötti völgyben kialakított évszázados halastó gátjában szakadásveszélyre utaló üreg keletkezett. A veszély miatt a hatóságok a múlt hét végén felszólították a veszélyeztetett épületek lakóit, hogy hagyják el otthonaikat, és menjenek biztonságos helyre. A veszély azóta sem múlt el teljesen.

A CNSU a vízügyi hatóságot és az építésügyi felügyeletet bízta meg a gátak ellenőrzésével. A szakértőknek november 20-ig valamennyi gát állapotáról jelentést kell tenniük.

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter azt közölte kedd este a Facebook-oldalán, hogy az ellenőrzés elkezdődött, és összesen 2095 vízügyi létesítményhez szállnak ki a szakértők.

Verespatakon a tűzoltók szerdán is három nagy teljesítményű szivattyúval folytatták a Tăul Mare halastó leürítését. A közösségi oldalukon azt közölték, hogy több mint három napi szivattyúzással két méterrel sikerült csökkenteni a vízszintet, annak ellenére, hogy ezekben a napokban a nagy mennyiségű csapadék pótolta a lecsapolt víz egy részét. A tűzoltók azt is közölték, hogy további szivattyúk is rendelkezésre állnak, de a nagyobb vízmennyiséggel maguk is áradást idéznének elő a tó alatti patakmederben. A szakemberek korábbi közlése szerint a veszély akkor múlik el, ha a halastó vízszintjét öt méterrel sikerül csökkenteni.

A 4 hektáros Tăul Mare gátja normális körülmények között mintegy 280 ezer köbméter vizet tart Verespatak fölött egy völgyben. A katasztrófavédelem szombat este 268 embert szólított fel otthona elhagyására. A felszólítottak többsége rokonoknál, ismerősöknél kapott menedéket, csak öten vették igénybe a hatóságok által biztosított szükségszállást. 105-en tudomásul vették a felszólítást, de saját felelősségre otthonukban maradtak.

(forrás: MTI, fotó: Tánczos Barna/Facebook)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés