Elkapkodták a közbelépést

A közösségi oldalon terjedelmes jegyzetben fogalmazta meg kifogásait Benedek Barna, a Pro Silva Vadásztársaság elnöke azon miniszteri rendelet ellen, amelyben előírják a kilőhető nagyvadak számát, és amelynek kiadását győzelemként ünnepelte a múlt héten a Bukarestbe vonuló tüntetők serege: közbirtokossági elnökök, gazdák, önkormányzati képviselők.

– Kérem, foglalja össze röviden, milyen kifogásai vannak a tervezet ellen!

– A miniszteri rendelet, amely előírja, hogy csakis az ő jóváhagyásukkal közbe lehet lépni, ha a lakosságot, annak vagyonát, életét veszélyeztetik a nagyvadak (medve, farkas), és ilyenkor akár meg is lehet lőni az állatot, időszakos, az épp előttünk álló félévre szóló rendelkezés. A beavatkozás, amelyről szó van benne, éppen a minisztérium inkompetenciájából fakadó helyzetet próbál orvosolni. Mivel vadállatok tekintetében csak a vadászok intézkedhetnek (a csendőrségnek nincs szaktudása), őket kell mozgósítani, de a kifizetésükről szó sincs. A trófea megsemmisítése, amelyről rendelkeznek, ellentmond a rációnak, és a vad meggyalázását jelenti.

A rendelet közbeavatkozásnak nevezi a befogást és kihelyezést is, de ez csupán a gond időszakos áthelyezéséről szól. Továbbá fogalmi zavarral él, mert nincs olyan, hogy problémás medve, előbb-utóbb mindenik azzá válhat.

– Hogyan tudnak hatékonyak lenni? Amire kiérnének egy faluba a mozgósított szakemberek, a medve rég elment a zsákmánnyal. Utólag be lehet azonosítani?

–Ha elvonult a medve, és nincs sebesülése, semmiképp nem lehet pontosan beazonosítani. Meg merem kockáztatni, sok esetben nem azt lövik majd ki, vagy fogják be, amelyik kárt okozott.
– A rendelet ellenzői és pártolói egyaránt más-más adatokra hivatkoznak, amikor az állományról van szó. Ön szerint melyik a hiteles forrás?

– A leghitelesebb adat, hogy a jelenlegi állomány veszélyt jelent emberéletre és javakra. A medveállomány nagyságával való játszadozást éppen maga a minisztérium alárendeltségébe tartozó környezetvédelmi hivatalok kezdték el azért, mert a zöld civileknek szükségük volt a pályázatoknál az állami hivatalokkal való partnerség adta hitelességre. Hálából az ott dolgozó felelősöket bevették a kutatási projektekbe, és juttatásokat adtak mint bedolgozó szakembereknek, azok pedig kezdték a saját ellenőrzési feladatuk alá tartozó vadállomány-becsléseket kijavítgatni, azzal a szándékkal, hogy a medve státusa a „kiveszőben lévő faj” maradjon, eltekintve a számlálási adatoktól és a mindennapi visszajelzésektől. Attól sem riadtak vissza – miután a Life Ursus-projektben elköltöttek több millió eurót az állományfelmérésre – , hogy kijelentsék, nincsenek pontos adatok erre vonatkozóan. És pont erre hivatkozva próbálják megakadályozni a rendelet életbeléptetését. A va­dász­egyesületek összesen 11 000 medvét jelentettek, a számlálás a környezetvédelmi hivatalok közreműködésével folyt. Végül 6 ezret vettek nyilvántartásba azzal az indokkal, hogy ennyi mégsem lehet.

– A rendeletben nincs szó a halogatott kártérítések kifizetéséről, ami legalább akkora gond, mint a támadás veszélye.

– Ha kifizetik is őket, a veszély nem hárul el. Kinek felel meg az, ha az elpusztított állat helyett mást vesz két év múlva, de az még nem termel tejet, nem hoz utódot, és épp olyan eséllyel elpusztíthatja azt is a medve?