
A baróti Tortoma Önképzőkör évkezdő előadásának első meghívottjai az olaszteleki Bene László és idős Márkó László, valamint a székelyszáldobosi Farkas Ottó voltak.
2019. január 28., 00:112019. január 28., 00:11
A nosztalgiázás vetített képes előadással kezdődött a múzeumban, miközben a hagyományos kovácsmesterséget folytató olaszteleki Bene család tagja, László elmondta, miképp vált szenvedélyévé a múlt kutatása, a régi fotók gyűjtése.
– 2011-ben kezdtem el a gyűjtést a családon belül, de már gyermekkoromban szerettem kutatni a fiókokat a régiségek után. Ma már bánom, hogy miért nem fogtam neki hamarabb a komolyabb gyűjtőmunkának, hiszen közben sok idős ember, akiktől sok érdekes dolgot lehetett volna a múltbeli eseményekről megtudni, eltűnt az élők sorából.
Gyűjteménye azonban így is tekintélyesnek mondható. A régi képeket falurészek szerint kategorizálta, így a szemlélők fogalmat alkothattak, hogyan is nézett ki egykor Olaszteleken az Alszeg, a Középszeg vagy a Gátszeg, mely szegek mindegyikéhez családok kötődtek: Alszeghez a Márkók, Középszeghez a Kolumbánok, Felszeget Barthafalvának is hívták az itt lakó családok után, míg Gátszeget vegyes családok lakták – tudtuk meg.
Az egyik bemutatott kép derültséget is keltett: székelyruhába öltözött orosz rendfenntartó katonanőket ábrázolt, akiket a II. világháború végén örökítettek meg a faluban. Mint kiderült, a „kicsi magyar világ” alatt Olaszteleken is igen aktív élet zajlott, a gyűjtő egyik kedvenc témáját is az ebből az időszakból származó, országzászló-avatásról és -állításról készült képek jelentetik.
A Bene Lászlónak sokat segítő falustárs, idős Márkó László elmondta, örvend, hogy van fiatal Olaszteleken, aki ilyesmivel foglalkozik. A régi dolgok gyűjtésének, megőrzésének fontosságát az est házigazdája, Hoffmann Edit muzeológus is hangsúlyozta, hozzáfűzve, bizony olykor felelőtlenségből vagy egyéb okok miatt kárba vesznek, elkallódnak régi értékeink, de sosem késő elkezdeni a gyűjtést, óvni, ami régi, szép és értékes.
Farkas Ottó is faluja múltjának emlékeit kutatja, papója (nagytatája) sokat mesélt neki. Ugyanakkor ő a helyi borvizek szerelmese is, melyek nélkül, mint mondta, nem tudna meglenni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!