
Súlyos betegség következtében szerdán elhunyt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója - adta hírül közösségi oldalán a társulat.
2022. január 06., 08:062022. január 06., 08:06
"Személyében elveszítettük a vezetőt, aki három évtizeden át egyengette utunkat a műfajokon, vidékeken és határokon átívelő táncsétányokon és táncösvényeken. Aki a biztonságot, a stabilitást, az erőt és a bátorságot képviselte társulatunkban, és akinek mindig a második családja voltunk. Halála mérhetetlen veszteség nemcsak a Háromszék Táncegyüttes, de az egész erdélyi néptáncélet számára" - áll a gyászjelentésben.
Deák Gyula Levente 1959-ben született Marosvásárhelyen. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen diplomázott teatrológia és művészetszervezés szakon. Mérnökként került Kézdivásárhelyre, ahol 1985-ben újraalapította a táncházat, melynek öt éven át a szervezőjeként és oktatójaként tevékenykedett.
A Háromszék Táncegyüttes igazgatói tisztségét 1990-től töltötte be. 1992-ben megalapította a népzene- és néptáncmozgalmat támogató Lajtha László Alapítványt, mely számos rangos esemény szervezője volt. A nevéhez fűződnek az évente megrendezett Sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánc Találkozók és a Kommandói Cigányfolklór Táborok. 2005 és 2020 között a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöki tisztségét töltötte be.
Munkáját többek között a Magyar Arany Érdemkereszttel és A táncművészetért díjjal ismerték el.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!