Élete 75. évében elhunyt Kováts András volt torjai polgármester, vagy ahogy a falusfelei ismerték: Bandi bácsi. Tizenhat évig volt a nagyközség vezetője.
2020. október 05., 00:042020. október 05., 00:04
Kováts András pályafutását az egykori kollektív gazdaságban kezdte, majd a bálványosi kantinnak volt a főnöke, amit 1990-ben Daragus Attilával és két másik társával magánosított. 1992-ben úgy döntött, hogy megpályázza a polgármesteri széket, amit meg is nyert, így a továbbiakban nem tevékenykedett magánvállalkozóként.
Jól ismerte a torjaiakat, a termelőszövetkezetben folytatott tevékenysége miatt talán egyedüliként volt tisztában a korábban államosított földek tulajdonjogával, így rendkívül nagy érdeme volt a visszaszolgáltatási folyamat kivitelezése. Kováts András egészen 2008-ig vezette a községet, utána Daragus Attila következett, viszont Bandi bácsi a későbbiekben alpolgármesterként segítette munkáját, az önkormányzati tevékenységből 2012-ben vonult vissza.
A volt elöljárótól 2020. október 6-án 16 órakor vesznek végső búcsút, az altorjai ravatalozóháztól helyezik örök nyugalomra.
Szerkesztőségünk őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt családjának.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!