2017. április 04., 00:042017. április 04., 00:04
Láttam nemrég a hírekben, hogy kiesett egy 15 éves, nagyszebeni kislány a 9. emeleti tömbházlakás erkélyéről, ahol hét társával együtt próbált szelfit készíteni. Egy szociológus szerint ez azt jelenti, „működik a természetes szelekció”. Én nem szeretnék ennyire nyers lenni. Senkit sem akarok elítélni, de a ma nemzedéke, vagyis a jövő felnőttei legtöbb esetben szalagra gyártott konzum idióták lesznek (tisztelet a kivételnek). Azt teszik, azt nézik, azt kedvelik, azt hallgatják, amit épp az internet mögött lapuló multik szeretnének.
Mindig is azt vallottam, hogy a technológia már rég beelőzte az emberek tudati és érzelmi szintjét, és a magunk primitív módján nem tudunk mit kezdeni azzal a tömérdek lehetőséggel, amit a web kínál, így alapösztöneinkre hagyatkozunk, pl. szexualitásra, amit a fejlesztők ki is használnak, a fogyasztók pedig beállnak, pózolnak, csücsörítenek, mintha eladó lenne az egész énük. Mindez miért? Ennyire nincsenek valóságos barátai a mai fiatalnak, hogy online kell eladnia magát néhány „kedvelésért”? Ennyire sablonszerűek lettünk, hogy nem vagyunk többek egy jól beállított fényképnél, pár címkénél? Miért nem képes a fiatalok többsége értelmesen kihasználni az internetet, mondjuk önfejlesztésre, tanulásra? Mert ha a cikkben szereplő lány nem az árral sodródott volna, hanem mondjuk e-könyvet olvasott volna, még élne.
És tudják, mi a szomorú? Nincs, aki segítsen rajtuk, aki a helyes útra terelje őket, mert sok esetben a szülőnek, tanárnak, tanítónak is első dolga a Facebook, a macskás képek megosztása, a receptek, autók lájkolása, és csak utána az otthona, a családja. Akkor mit várjunk el a fiataloktól?
Fülöp András, Sepsiszentgyörgy
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!