Él a gyöngyhajú lány

Ha Aranycsapat, akkor Grosics, Lantos, Hidegkuti, Czibor, Kocsis, s a többiek, főleg pedig Puskás Öcsi. Ha magyar rockzene, akkor Omega, Fonográf s a többiek, de főleg Benkő László, Kóbor János, Bródy János, Presser Gábor, Szörényi Levente és mások, mind-mind nagy, régi vitézek, most már kivétel nélkül hetvenen felül, de muzsikájuk akármikor veri a tizen- és huszonéveseket. Lévén kortársaim, egy kicsit büszke is vagyok, hogy ők legalább helyettünk megmutatták, ki a legény a gáton, az-e, aki sunyít, simul, hajladozik, vagy az, aki ha egyszer szálegyenesen felmagaslik, alább annál már nem ereszkedik. Lehet, az egyetlen olyan, ekkora kort megért együttes maradt mindmáig, amelyik képes lenne a legnagyobb magyar focistadiont színültig megtölteni. Látjuk a képeken, felettük is eljárt az idő, hallgatjuk a lemezüket, s kiderül, felettük egyáltalán nem járt el az idő.

Emlékszem, amikor Romániában jártak, azt hiszem, vagy negyven esztendővel ezelőtt, Ploiești-en a sportcsarnokot teljes egészében elfoglaló ifjú közönség és a korosabb, a rockra áhítozó sok zenekedvelő magyarul énekelte velük a Gyöngyhajú lányt. Le merem fogadni, hogy az akkori ploiești-i hallgatók között még ma is akad olyan, aki ezt nem felejtette el. Érdekes, a zenekedvelők sem Bukarestben, sem Ploiești-en, sem Brassóban nem fütyülték az Aranyzenekart, amiért csak, kimondottan magyar nyelven énekelt. Jaj, Aranyzenekart írtam, de tévedés ne essék, ha a magyar fociban létezett Arany-csapat, akkor a magyar könnyűzenében létezett Aranyzenekar, s ez az Omega.

Az előbb énekeik, nótáik magyar nyelvűségét emlegettem. Egy évekkel ezelőtti Kóbor-interjúban a ragyogó hangú és színpadi játékra termett énekes kifejtette, hogy ők ezen a nyelven szeretnek zenéjükkel közölni valamit. Egy turnéjukon, valahol Észak-Németország egyik városában külön klub alakult, s ott tanulgatták magyarul énekelni az ő dalaikat. És felötlik emlékezetemben újra a magyar dalt kereső zsűri egyik bölcs tagjának kijelentése, hogy ez a zene csak angol nyelven művelhető.

Most, Benkő László sajnálatos elhunyta sok emléket is felkavar, de a végszó csak az lehet, hogy az Omega nélkül jóval szegényebbek lennénk. Mint akkor is, ha soha nem létezett volna az Aranycsapat.