Miután a tanintézményekben lelassult az oltakozási vágy – éppúgy, mint az országban – Sorin Câmpeanu tanügyminiszter már a fenyegetőzés módszeréhez sem átallt hozzányúlni: egy vasárnapi tévéadásban azoknak az igazgatóknak, sőt tanfelügyelőknek a leváltásáról beszélt, akiknek az iskoláiban alacsony a pedagógusok átoltottsága. A téma videokonferencia tárgya lesz – ígérte.
2022. január 12., 00:282022. január 12., 00:28
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője lapunknak elmondta, a videokonferencia megvolt, leváltásról ezúttal nem esett szó, de ezt kivitelezni amúgy sem olyan egyszerű, mert a vakcina felvétele nem törvényben megállapított kötelessége a pedagógusoknak, így annak elmulasztását sem lehet számon kérni, leváltással szankcionálni.
Az oltottság alakulására az egészségügyi személyzet, a szakma tud hatni, vélekedett a főtanfelügyelő, mindamellett, hogy az intézmény is megtette, amit saját eszközeivel megtehetett: folyamatosan informált, sokakat meggyőzött, sokan pedig meggyőzték magukat. Nagyot változott az utolsó másfél hónapban is ez a szám, mert a pedagógusok – ha nem is teljes meggyőződéssel, de – beoltatták magukat, hogy a gyerekek jelenléti oktatásban tanulhassanak.
Háromszék lakosságának nem egészen egyharmada védett, amivel utolsó előtti helyet foglalja el az országos listán, a pedagógusok oltottsága közel 60%-os, a nem didaktikai személyzeté 50% körül alakul a megyében, tehát ez a társadalmi kategória nyilvánvalóan felelősségteljesebb. Azt ugyan most nem lehet tudni, hogy a tanügyi alkalmazottak közül hány személy van beoltva, de az iskolánkénti helyzetet hetente jelenik a tanfelügyelőségnek. (A kettőt szét kell választani, mert egy pedagógus több iskolában is taníthat.) A tanfelügyelőség pénteki statisztikája szerint a megye 306 tanintézményéből (óvodák, iskolák, líceumok) 111-ben éri el a 60%-os küszöböt az alkalmazottak oltottsága, 22-ben pedig 100%-os. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!