
A világon tavaly 2,5 százalékra emelkedett az elektromos és hibrid autókat, valamint más alternatív hajtású autókat is magában foglaló „új energia járművek” (NEV) piaci részesedése.
2020. szeptember 29., 11:562020. szeptember 29., 11:56
A kínai Hajnan szigetén fekvő Hajkouban zajló fórumon ismertetett jelentés szerint tavaly mintegy 2,2 millió NEV-autót értékesítettek világszerte, 10 százalékkal többet, mint az előző évben.
Kína tavaly már ötödik éve állt a NEV-autók eladási világraglistájának az élén, az ázsiai országban 2019-ben 1,2 millió ilyen kocsit értékesítettek.
Kína autógyártóinak szakmai képviseleti szervezete, a CAAM adatai szerint augusztusban 109 ezer NEV-autót adtak el az ázsiai országban, 25,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
A CAAM szeptember elején ismertetett legfrissebb előrejelzése szerint idén várhatóan 1,1 millió NEV-autót értékesítenek Kínában. Ez mintegy 11 százalékkal kevesebb a tavalyinál, és a visszaesés jórészt a koronavírus-járvánnyal áll összefüggésben.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!