Egyre többet szemetelünk

A Gosp-Com Kft. kimutatása szerint évről évre nő a szemétgazdálkodási cég által begyűjtött hulladék mennyisége.

Bartos Loránt

2017. október 18., 00:052017. október 18., 00:05

A Gosp-Com Kft. kimutatása szerint évről évre nő a szemétgazdálkodási cég által begyűjtött hulladék mennyisége.

 

A kimutatás összehasonlítja a 2016-os, illetve az idei év első háromnegyedét és ezen adatok alapján tavaly a kézdivásárhelyiektől 4730 tonna szemetet gyűjtöttek be, a cég területéhez tartozó Csernátonból 446 tonna, míg Esztelnekről 135 tonna hulladékot szedtek össze az autók. Idén minden településen nőtt ez a szám, így a kézdivásárhelyiek körülbelül kétszáz, a csernátoniak 130, míg az esztelnekiek negyven tonnával termeltek több hulladékot, mint 2016-ban, ez pedig átlagosan négyszázalékos növekedést jelent.

Szintén a kimutatásból derül ki az is, hogy ennél jelentősebb mértékben, körülbelül 35 százalékkal nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék mértéke, tehát többen vannak, akik környezettudatosan gondolkodnak. Persze az összes hulladékhoz képest a szám még mindig elenyésző, ugyanis 2016-ban mindössze 136, míg az idei év első háromnegyedében 185 tonna volt a különválogatott és újrahasznosítható szemét súlya.

Ebből a legjelentősebb mennyiséget a papír képviseli: 2016-ban 78 tonnát gyűjtöttek össze a három településről, míg az idei év első kilenc hónapjában 121 tonnát. További növekedés a pillepalackoknál tapasztalható: 2016-ban 8,3 tonnát, míg idén 15,3 tonnát tudtak begyűjteni. Kézdivásárhelyen idén több mint tízezer zsákot osztottak szét a lakosság körében, hogy növelni lehessen a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiséget.

(bartos)

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés