Egyre többet isznak a nők

Drasztikusan emelkedett a nők körében az alkohol miatti halálozások száma.

Székely Hírmondó

2020. június 10., 07:302020. június 10., 07:30

A National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism nevű szervezet az alkohol okozta károsodások miatt elhunyt emberek halotti bizonyítványait vizsgálta 1999 és 2017 között, a kutatásuk pedig érdekes eredményt hozott. Megállapították, hogy a közel húsz évet lefedő időszakban a társadalom egészét nézve 51%-kal emelkedett az alkoholfogyasztás miatt elhunyt emberek száma, ez az arány a nőknél pedig még hajmeresztőbb eredményt mutat: 1999 óta 85%-kal több halálesetet regisztráltak.

A vizsgálat konkrét számokkal is alá tudta támasztani az eredményt: 1999-ben 7 662-en, míg 2017-ben 18 072 nő halt meg az alkohol negatív hatásai miatt. Ez egy hihetetlenül magas szám, de sajnos azóta is csak folyamatosan emelkedik - a kutatóknak még nem sikerült pontosan rájönniük, miért is választják egyre többen az italt, de főként pszichológiai és társadalmi okokat sejtenek a háttérben.

Egyértelműen betegségnek tekinthető az alkoholizmus, hiszen a testre és a lélekre is hatással van, szerencsére azonban megfelelő kezelések mellett enyhíthetők és gyógyíthatók a tünetei. Az alkoholfüggőség jelei akkor mutatkoznak meg a legláthatóbban, ha valakinek egyre többet és többet kell innia ahhoz, hogy a kívánt hatást elérje, vagy már elvonási tünetei is lépnek fel ivás nélkül. A függőségnek több stádiuma létezik, a testi tüneteket a harmadik állapotban tapasztalja meg igazán az ember, ilyenkor már elképesztően nehéz a leszokás az elvonási tünetek miatt.

A kontrollvesztés, a makacsság is gyakran előfordul egyébként az érintetteknél, valamint az, hogy bármilyen probléma adódik, azt az itallal próbálják megoldani. Az alkoholizmusból legtöbb esetben van kiút, viszont rögös az út, és teljes akaraterő, elhivatottság kell hozzá. A család és az orvosok segítő ereje óriási löketet tud adni, valamint az addikcióból közös erővel gyógyuló közösségeket is érdemes felkeresni, hiszen a sorstársak történetei nagy hatással lehetnek a betegségre.

(nlc.)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés