Egyenlített a KSE az U elleni párharcban

Csütörtökön a női kosárlabdabajnokság rájátszásában az 5–8. helyekért folytatott helyosztó küzdelemsorozatban a Kézdivásárhelyi SE hazai pályán legyőzte a Kolozsvári U csapatát, kiegyenlítve az állást az egyik fél két győzelméig tartó párharcban.

barni

2023. április 06., 20:452023. április 06., 20:45

Vasárnap a kolozsváriak hazai pálya előnyét élvezve nyolcpontos győzelmet arattak (68–60), így a Ljubomir Kolarevic és Farkas Alpár edzette kék-fehérek győzelmi kényszerrel léptek pályára. A vendégek első kosarára (Putra) Corda hármassal válaszolt és a felek felváltva, támadásonként vették át egymástól a vezetést. Az U Putra kosarával ugyan meglógott 5 ponttal, ám Biszak az első tíz perc végére három pontra csökkentette a vendégek előnyét.

A második negyed is a 21 pontot jegyző Putra kosarával startolt (15–20), ám a kézdiek megrázták magukat és fokozatosan magukhoz ragadták az irányítást előbb kiegyenlítve a 24-et szóró Corda révén (22–22), majd többször is átvéve a vezetést, ám az U nem hagyta magát és a csapatok döntetlen állásnál vonultak pihenőre (31–31).

Szünet után folytatódott a két csapat küzdelme, ám a nézőtéren a kedélyeket nemcsak a rendkívül izgalmas játék és az eredmény alakulása, hanem a harmatgyenge, összevissza fújó bírói gárda is borzolta. A mérkőzés háromnegyedénél az U két hosszal vezetett (42–44), és ennél az állásnál a kincses városiak játszhattak volna az 5. helyért a folytatásban.

Ám ezt nem így gondolták a kézdiek, és bár nem egészen három perccel a vége előtt még egyenlő volt az állás (53–53), a KSE innentől magához ragadta a vezetést és ki sem engedte a kezéből többé. A kegyelemdöfést Biszak vitte be az ellenfélnek egy hármassal és két büntetővel, és a mérkőzés a kék-fehérek hétpontos győzelmével ért véget. A mindent eldöntő harmadik mérkőzést Kolozsváron játsszák.

 

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, helyosztó. 2. mérkőzés:

Kézdivásárhelyi SE – Kolozsvári U 67–60 (15–18, 16–13, 11–13, 25–16)

A KSE pontszerzői: Corda 24 (4 hárompontos), Wilson 15, Biszak 11 (1), Mitrovic 9, Hawks 6, Domokos 2. Játszott még Kozman, Bara-Németh.

Fotó: Zsoli Jeffwarder

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust