Egyelőre véget ért a járvány

Egyelőre véget ért a koronavírus-járvány, legalábbis, ami az ötödik hullámot illeti, de korai még azt mondani, hogy megszabadultunk tőle – vélik a szakemberek. Most azonban fellélegezhet mindenki, végre maszk nélkül.

Bús Ildikó

2022. március 09., 00:172022. március 09., 00:17

Az oltás azonban a jövőben is fontos marad, és néhány kórházi intézkedést szintén megtartanak. Bár feloldották a korlátozások nagy részét, és megszűnt a vészhelyzet, nem jelenthető ki, hogy teljességgel megszűnt a koronavírus-járvány. Szakemberek szerint így vagy úgy, de visszatér egy újabb hullám, ezért inkább meg kell tanulni élni ezzel a betegséggel, de elfelejteni nem lehet.

Dr. Fejér Szilárd kutató úgy látja, egyelőre ennyi volt, ennek a hullámnak lassan vége, de elhúzódó, 1000 feletti napi esetszámok várhatók még pár hétig, mert a BA.2 variáns most már egyre gyakoribb. Mint mondta, Angliában a kórházi esetszámok enyhén emelkednek, de nem valószínű, hogy nagyobb terhelés lenne az egészségügyön őszig. Ősszel azonban biztos, hogy lesz egy újabb hullám, de ennek intenzitása attól függ, hogy éppen melyik variáns okozza, és jön-e olyan újabb variáns, ami nem az Omikronból fejlődött ki, hanem mondjuk a Deltából.

– Addig éppen elég időnk lenne, hogy a beoltottságot növeljük, főleg az idősek körében – véli a kutató.
Ugyanezen az állásponton van a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, András-Nagy Róbert is, aki úgy látja, valamilyen formában itt marad a vírus, és meg kell tanulni együtt élni vele. Ugyanakkor a megyei kórház készül a visszarendeződésre, de arra is felkészültek, hogy valamilyen szintű visszatérése a járványnak idén ősszel még várható. Az, hogy máról holnapra vége a járványnak, nem történik meg, kell egy kifutási idő, ami legalább két-három hónapot vesz igénybe, és azok a betegek, akik valamiért elveszítették a bizalmat a rendszer iránt, vissza kell kapják a hitüket. Ez nemcsak egy kórházon múlik, hanem kormányszintű stratégiára van szükség – mondta az igazgató. Éppen ezért, a járvány alatt hozott néhány intézkedés és infrastrukturális fejlesztés a jövőben is megmarad a kórháznál, bizonyos laborokat a továbbiakban is tudnak használni, és a kialakított betegutak is hasznosak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés