Egyed napjával beköszöntött az ősz

Egyes erdélyi református magyar szórványokban a múlt században ekkor léptek szolgálatba az innentől kezdve magukra hat hétig tiszta ruhát nem vevő és péntekenként böjtölő fő pásztorok, juhászok, számadók, az őszi makkoltatásra felfogadott kondások, néhol ezen a napon fogták hízásra a karácsonykor levágandó disznót. Korondon, ahol a hármas vetésforgóról 1942-ben álltak át a zöldugar-rendszerre, eddig a napig végezni kellett az árpa, zab, bükköny stb. betakarításával, hogy a helyük felszabaduljon a legeltetés, valamint a búzavetés előkészítésére.

Szőlőtermő vidékeken a gazda meztelenül járta körül a szőlőjét, így védvén a gonosz ellen a termést. Erre a kedves olvasó legyinthet, hogy ilyenből Székelyföldön keveset találni, ám például az olyan korondi határnevek, mint a Szőlőmáródal vagy a Szőlőpatak arra engednek következtetni, hogy régebb mifelénk is szélesebb körben művelték ezt a kultúrát.

A névadó segítő szent

A nap névadója a minden lelki szükségben segítő, hozzávetőleg 640 és 720 között élő, egykori St. Gilles-i bencés apát, Szent Egyed, a szoptató anyák, továbbá a kubikosok, lókereskedők, pásztorok, szíjgyártók, koldusok, nyomorékok, leprások, gyógynövények patrónusa, a bűnösök szószólója. több, az ő közreműködésével történt csodás gyógyulást is feljegyeztek. Mivel több, az ő közreműködésével történt csodás gyógyulást is feljegyeztek, a középkorban a nevében szedték a köménymagot a jószág megrontása ellen.

Egy 1849. évi kalendáriumban találtuk a ló száraz köhögésének gyógyítására alkalmas köménymagos receptet: „(...) Ha mindezen bánásmód mellett is a köhögés szárazabb lesz s a kehdaganatok genyesedésbe mennek át, akkor adassék be következő keverékű por: ánizs vagy köménymag, gyalogfenyűmag, kalmusgyök és tisztított kén, mindenikből két lat, készíttessék ezekből liszt és víz által tészta, s falapocskával reggel, délben és este a csikónak egy, öregebb lovaknak pedig két lót adassék be.”

Bár számunkra igencsak magyaros hangzással bír, maga a név eredete állítólag a görög aigis, azaz kecskebőr szóra vezethető vissza, ami Zeusz főisten híres pajzsát is borította. Ez aztán egyben arra a mondásra is magyarázattal szolgál, hogy mit jelent valakinek az égisze alatt tevékenykedni.

Szeptember pedig a latin septem szóból ered, miután a régi római naptárban még a hetedik helyen állt, és nevét XIII. Gergely pápa 1582-es reformja után is megőrizte. A népi kalendáriumban Szent Mihály havaként szerepel, de Mérleg, Gyümölcsadó, Őszelő, Földanya, Tigris havaként is ismeretes.

A nyár elmúlása miatt pedig fölösleges keseregni, mert egyrészt – és szerencsére! – amúgy sem tudjuk megváltoztatni a természet rendjét, másrészt meg kilenc hónap múlva úgyis visszatér. Pillanatnyilag inkább vigasztalódjunk a régi mondással, miszerint az ember végű hónapok közül a szeptember a szép, a jó – a többi már csúf, rossz, szigorú és goromba. Épp csak a hollók ne károgjanak, mert az azt jelentené, közeleg a tél…

Címlapfotó: legelő juhok a Korond melletti Csigadomb alatt (Balázs Ödön/Székely Kalendárium)