Egy szó a fővárosért

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Kocsis Károly

2020. szeptember 09., 00:142020. szeptember 09., 00:14

Nekünk, lapszerkesztőknek jól jön ez a választási kampány. Az utóbbi hónapokban ugyanis alig került olyan cikk a kezünkbe, amelyben valamilyen összefüggésben ne bukkant volna fel a koronavírus: ha nem közvetlenül róla szólt, akkor hol éppen miatta maradt el esemény, hol a dacára tartották meg azt.

Most legalább kezd kialakulni egy kis virtuális csihi-puhi, a jelöltekről zaftos sztorikat bányásznak elő ellenfeleik, vagy – mert ilyenre is akad példa! – hozakodnak elő velük ők maguk. Az egyiknek évtizedekkel ezelőtt a nagybátyja erőszakolta rá helyiekre a PCR-t és a tsz-t, a másiknak egy szupermarket polcai között vált enyvessé a keze, s amiatt kötöttek útilaput a talpára, a harmadik évtizedekig gondosan rejtegetett geológusi diplomát varázsolt elő az almárium fiókjából… Szóval színesedik a témapaletta, még ha nem is minden ilyen „háttér-információval” tud valamit kezdeni az újságíró.

Persze, akadnak olyanok, akik a helyhatósági választásokat is kizárólag a Covid19 szemüvegén keresztül képesek értelmezni. Hogy mekkora felelőtlenség ilyenkor szavazni! Hogy mi lesz, ha a fülkében elkapja a vírust? Vagy egyenesen a pecsételőtől! És szajkózzák ezt főleg azok, akik gondolkodás nélkül bemennek bármelyik boltba, és gyanútlanul teszik bele a kosarukba az előzőleg egy sor vásárló által már letapogatott mogyorós csokoládét. És később majd ezektől az aggódóktól halljuk leginkább, hogy a kapuja előtt még most sincs leaszfaltozva az út, bezzeg a szomszéd falusi komájánál már lerakták a járdát, és hogy „a fiataljaink külföldre kényszerülnek”.

Igen, a közömbösséget, a fásultságot nem érdemes semmittevéssel leplezni, mert egyáltalán nem mindegy, ki kerül a településünk élére. A saját jelöltjeink ígéreteit ízlelgetve azonban egy pillanatra jusson eszünkbe, hogy szeptember 27-én Marosvásárhelyen is választást tartanak. Abban a városban, amelyről 1990 fekete márciusa óta fokozatosan lemondtunk, lélekben feladtuk. Most viszont Soós Zoltánnak egyedüli magyar jelöltként (három román ellenében) tényleg esélye van a székely fővárost visszavenni Dorin Florea elvtársai kezéből. Ha rokonunk, barátunk, ismerősünk él Marosvásárhelyen, ne restelljük hát felhívni telefonon vagy e-mail-ben, Facebookon arra biztatni: azon a vasárnap szánjon egy fél órát a jövőnkre. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés