Egy nap alatt 220 millió fát ültettek Indiában

Több mint egymillió indiai 22 millió fát ültetett pénteken az észak-indiai Uttar Pradesben a klímaváltozás ellen hirdetett kormányzati kampány keretében, amelynek célja élhetőbbé tenni az ország legnépesebb államát.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 11., 16:102019. augusztus 11., 16:10

[reklam]

Bivhas Randzsán, az indiai erdészeti hatóság szóvivője szerint mások mellett diákok, képviselők, kormányzati tisztségviselők is részt vettek a több tucatnyi – köztük 16 gyümölcstermő – fafajhoz tartozó facsemeték elültetésében az utak, vasúti sínek mentén és erdős térségekben.

Randzsán kiemelte, hogy az akció az erdőtakaró növelését célozza a több mint 200 millió lakosú Uttar Pradesben. Az állam főminisztere, Jogi Aditjanath pedig úgy fogalmazott: “azért tűztük ki célul a 220 milliót, mert Uttar Prades 220 millió ember otthona”.

A fákat több mint 1,4 millió helyszínen ültették el.

A kormány szóvivője emlékeztetett, hogy általában csak a csemeték 60 százaléka érik fává, a többi vízhiány és betegségek miatt elpusztul.

Az indiai vezetés ígéretet tett, hogy az ország területének harmadán megtartja az erdőségeket. Ugyanakkor az 1,3 milliárdos lakosságszám és a rohamos iparosítás mellett nehéznek ígérkezik e fogadalom teljesítése.

Hasonló erdősítési erőfeszítéseket folytat Etiópia is, amely a múlt héten világrekordot állított fel 353 millió facsemete egyetlen nap alatti kiültetésével. Addisz-Abeba elképzelései szerint négymilliárd fát ültetnének október végéig.

„Etiópia egyre kiszolgáltatottabb a hirtelen változó éghajlati körülményeknek, az erdőtakaró hiánya miatt csökken a talaj termőképessége” – hangsúlyozta Umer Husen etióp mezőgazdasági miniszter. Mint mondta, a májusban indult faültetési kezdeményezéssel szeretnének ellene hatni ennek a negatív folyamatnak.

Umer szerint a Green Legacy (Zöld Örökség) nevet viselő program keretében sikerült július 29-én egyetlen napon több mint 353 millió fát ültetni, az országos akcióban 23 millió ember vett részt.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés