
„Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás, jó hogy jössz, jó hogy jössz, minden gyermek vár – hallatszott az ismert dal már az esztelneki óvoda kapujánál. Vidám gyerekhangok töltötték be az épületet, amikor hétfőn, de-cember 6-án vendég toppant be. Piros puttonyáról, hófehér szakálláról a gyerekek nyomban felismerték, hogy a jó öreg Mikulás bácsi látogatta meg.
2021. december 10., 00:502021. december 10., 00:50
Szent Miklós napja talán az egyik leginkább várt téli ünnep a gyerekek körében. Bár a szabadnapok végett rövid volt a készülődés, az elmúlt hetet a várva várt ünnep határozta meg. Szent Miklós legendája áthatotta a tevékenységeket is. A gyerekek megismerkedtek a szent életével, szeretetével és segíteni akarásával. Minden nap a bejárathoz, a csoportok falára, illetve az ablakokra szebbnél szebb díszek, gyerekmunkák kerültek ki.
Meghitt napokat éltünk át a Mikulásra várva, de még utána is, ugyanakkor jó volt látni a sok mosolygós, vidám gyerekarcot. A helyi önkormányzat, az óvodás szülők és az iskola-óvoda pedagógusai segítségével a gyerekek ajándékcsomagban részesültek, amelyet a kicsik nagy izgalommal bontogattak ki, és amelyet ezúttal is köszönünk.
Örülünk, hogy ebben az évben is sikerült örömet csalni a sok apró óvodás arcára, hisz – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szavaival élve – mi is azt gondoljuk, hogy „az embereket – gyerekeket – csak szeretve lehet jobbá tenni.”
Marthi Mária Magdolna és Papp Gyöngyike óvónők
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!