Egy fényes győzelem

907. június 17-én Gyermek Lajos, a Keleti Frank Birodalom királya hatalmas hadat indított a Kárpát-medencét Árpád vezetésével visszafoglaló, és ekkorra már teljes egészében uraló magyar törzsszövetség ellen. Célja a magyarok kiűzése és teljes megsemmisítése volt.

Bedő Zoltán

2017. július 06., 00:182017. július 06., 00:18

  1. június 17-én Gyermek Lajos, a Keleti Frank Birodalom királya hatalmas hadat indított a Kárpát-medencét Árpád vezetésével visszafoglaló, és ekkorra már teljes egészében uraló magyar törzsszövetség ellen. Célja a magyarok kiűzése és teljes megsemmisítése volt. Az ellenség három hadoszlopban vonult fel ellenünk. A Duna bal partján a fővezéri tisztséget is betöltő Luitpold őrgróf, bajor herceg, a jobb partján Theotmár salzburgi érsek vezetésével, az utánpótlást pedig a folyón Sighard gróf parancsnoksága alatt lefelé hajózó flotta biztosította.

Az első ütközet július 4-én a jobb parton, Pozsony térségében zajlott, melynek során a magyarok egyszer a szárazföldi erőket semmisítették meg, Theotmár érsekkel együtt, majd a hajóhadat is. Másnap a túlsó parton zúzták szét a fő haderőt egy véres csatában, melyben Luitpold főparancsnok is elesett. A történelemben pozsonyi csata néven elhíresült harci cselekményekben csaknem a teljes bajor nemesség az életét vesztette, köztük a már említett két hadvezéren kívül még két püspökkel, három apáttal és tizenkilenc gróffal.

Ennek a fényes győzelemnek máig tartó következményei és hatásai vannak, hiszen II. Konrád német-római császár 1030-ban bekövetkezett támadásáig idegen csapatok többé nem mertek magyar területre lépni. Így nem csak a Kárpát-medencét tarthattuk meg, hanem a magyar nagyfejedelemségnek ideje és lehetősége volt gyarapodni, valamint megerősödni, és így a korabeli Európa katonai nagyhatalmává válhatott.

Mindezek ellenére a kommunizmusban, valamint annak bukása után erről a sikerről és az utána következőkről, például a nándorfehérvári diadalról (1456), a kenyérmezei csatáról (1479) vagy Bécs bevételéről (1485) alig hallani. Azt a néhány vereséget viszont, melyet a történelem során elszenvedtünk, állandó jelleggel emlegetik. Nyilván, nem véletlenül, hiszen egy nemzetet végleg legyőzni és a történelem színpadáról félreállítani csak a lelke megtörésével lehet. Ennek viszont legegyszerűbb módja belesulykolni a tudatába örökös vesztes voltát, mert akkor meg sem próbál a helyzetén változtatni. Ahhoz tehát, hogy felemelt fejjel és büszkén járjunk a nagyvilágban, illetve saját kezünkbe vegyük a sorsunk, múltunkat ismerni kell!

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés