Egy évtized kötetbe foglalva

Bár a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban idén minden rendezvényt sikerült megtartani, és hamarosan egy könyv jelenik meg az intézményről, az idei évet felemásnak értékelte Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus, hiszen mindent beárnyékolt Haszmann Pál Péter helytörténész, mindannyiunk Pali bácsija halála.

barni

2021. december 09., 00:352021. december 09., 00:35

– Idén a járványhelyzet miatt minden programra legalább két forgatókönyvet dolgoztunk ki, hogy lehetőleg ne maradjanak el a rendezvényeink, és ha olyan rendelet születik, akkor azokat online, zárt körben, vagy a szokásos módon tarthassuk meg. Szerencsére nem kellett elhalasztanunk semmit – kezdte beszámolóját a néprajzos muzeológus. – Az első nagyobb tömeget mozgató rendezvény a beporzók napja volt. Márciusban, még minden bizonytalan lévén, egy virtuális rajzversenyt hirdettünk meg a helyi iskolásoknak. Sokéves, jó tapasztalataink nyomán ismét a tanítókkal, rajztanárokkal együttműködve értük el a gyerekeket, és a beküldött mintegy száz alkotásból készült egy több pannón megtekinthető rajzkiállítás, amely a méhészeti kiállítás kiegészítése.

Gyereknap és táborok

Az intézmény Facebook-oldalának látogatottsága is jelentősen nőtt. „Április 22-én, a Föld napja apropóján csatlakoztunk a Múzeumok a jövőért (MuseumsForFuture) felhívásához, a #MuseumsGoGreen programhoz: az intézmény zöldmázas agyagtárgyaiból válogatva tettünk közzé hármat, egy pálinkamelegítőt és két szép csempét, melyek nézettsége a statisztikák szerint igen nagy volt”, nyugtázta. A gyereknap idén is sikeres volt. „Régebb bevett szokás volt, hogy az iskolásokkal a múzeum udvarán ünnepeljük a gyereknapot. Idén a kézműves tevékenységeket az időjárásra való tekintettel a Végh Antal Általános Iskolában szerveztük, a múzeumudvaron lóti-futit rendeztünk a diákoknak. Egy igazán színes program kerekedett, egyebek mellett volt palacsintasütés is, a pedagógusok mellett partnereink voltak a Csernátoni Ifjúság Szervezet (CSISZ) és az RMDSZ Csernátoni Nőszervezete.”
A nyár a táborozások ideje, és bár a járványügyi helyzetek minduntalan felülírtak mindent, idén a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen szervezett olvasó- és kézművestáborról sem mondtak le. „Online vetélkedőt hirdettünk meg a gyerekek számára, ugyanakkor a cél az volt, hogy találkozhassunk a nyertes csapattal. Nekik egész napos műhelytalálkozót szerveztünk itt, a múzeumban, melynek során a foglalkozások mellett Nyulász Péter és Gombos Péter magyarországi meghívottaink virtuális interaktív beszélgetést folytattak a gyerekekkel. Emellett az angolnyelv- és kézműves-táborokat is megszervezték. „Elsősorban helyieknek hirdetjük meg, de környékbeliek, sőt, nagyszülőknél nyaraló távolabb élő gyerekek is bekapcsolódnak a Sylvester Rékával és Haszmann Gabriellával közösen tartott, jó hangulatú foglalkozásokba.”

Galéria

Új színpad és BuRRogtató

Június 26-án a Múzeumok Éjszakáját rendezték meg az intézményben. „Mindvégig érezhető volt, hogy látogatóink nagyon ki vannak éhezve a találkozásra. Ezúttal is a CSISZ és a nőszervezettel dolgoztunk együtt és ismét sikerült színes programot tető alá hozni: a Bagoly Erzsébet, Orbán Enikő Kocsis Klára, Haszmann Gabriella, Handra Ildikó, Here Katalin és általam irányított műhelymunkák mellett Benkő Éva mesélt a gyerekeknek, a Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar szórakoztatta a nagyérdeműt, a felnőttek az intézmény traktorgyűjteményét csodálhatták meg, a napot tábortűz és szabadtéri filmvetítés zárta.”
Ugyancsak idén környezetbe illő színpaddal bővült a múzeum felszereltsége. „A Székely Nemzeti Múzeum felújítása miatt a Kós-épület mögött elhelyezett színpad a munkálatok idejére intézményünkhöz került használatra, és mondhatom, nem hever parlagon: több eseményen használtuk, többek között Dévai Nagy Kamilla és az ifjúsági fúvószenekar is fellépett már azon, és az Ágoston József művelődésszervező által rendezett Székelyföldi Katona- és Huszárnóta-találkozónak is több éve a múzeumkert ad otthont.”

Galéria

A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete aratóünnepet szervezett Csernátonban, és ebből sem maradt ki az intézmény. „Tavaly a Székelyföldi Búzaösszeöntés nevű vándorünnepnek a múzeum adott otthont, és a rendezvény olyan jól sikerült, hogy, bár idén nem Háromszék volt a búzaöntés házigazdája, úgy döntöttek, aratóünnepet rendeznek, mi meg örömmel adtunk otthont a rendezvény egy részének, amelyen az érdeklődők a kulturális program mellett cséplésbemutatót is végignézhettek. Mondhatni, Burrogtató-előzetesnek is beillett a rendezvény.”


Augusztusban érdekes kiállításnak adott helyet a múzeum. „A Pápateszéri vízimalmok című tárlat egy hónapig volt látogatható az intézmény főépületében, amely nagy érdeklődésnek örvendett.” Az intézmény fő rendezvénye jó néhány éve a Csernátoni BuRRogtató. „Hála Istennek, idén megtarthattuk az eseményt. Több mint ötven gép vonult fel, és öröm számomra, hogy a tavalyi virtuális rendezvény után idén ismét benépesülhetett a múzeumudvar. Ez a legnépszerűbb rendezvényünk, év elejétől rengetegen érdeklődtek, hogy lesz-e idén Burrogtató? Egyik fontos hozadéka, hogy nagyon sok gépünk: traktor és stabil motor elindult magyarországi és környékbeli gépészbarátaink jóvoltából, ahogy az is, hogy rengeteg olyan embert hozott be a múzeum életébe, akik itt élnek körülöttünk, gazdálkodással foglalkoznak, ez az életük, mondhatni kitágult a közösségünk.”

Megőrzés és gyűjtés

A számos rendezvény mellett folyamatos háttérmunka zajlik az intézményben. „A múzeumi élet nem csak a rendezvényekből áll. Nyilván, nagyon fontos része, hogy a közönséggel tartsuk a kapcsolatot, hiszen a kiállított tárgyak azért vannak, hogy azokat meg tudjuk mutatni, tovább tudjuk adni, ugyanakkor a megőrzés és a gyűjtés is fontos szelete a munkának. Amikor nincs rendezvényünk, akkor is mindig van tennivaló a tervezésen, pályázatíráson túl is. Szép székelykapuk készültek, fejfákat faragtak a faragóműhelyben, és ahogy tudunk, a tudományos életbe is bekapcsolódunk, több online konferencián vettem részt. Érdekes, ahogy az online világgal kitágul a tér, szenvedünk attól, hogy egy gép mögött ülünk, és nem találkozhatunk emberekkel, ugyanakkor egy jó lehetőség, hogy a szobában, a számítógép mellől ott lehetek egy magyarországi konferencián anélkül, hogy odautaznék.”


Ugyanakkor elkészült a múzeum történetét bemutató kötet is.


– Az EME Kiadó Emberek és kontextusok-sorozatába betervezte idén A csernátoni Haszmann Pál Múzeum történetéről szóló kötet kiadását. Ez a doktori dolgozatom szerkesztett változata, amely Keszeg Vilmos egyetemi tanár, néprajzkutató mentorálásával készült. Sok munkával járt, amíg egy tudományos dolgozat könyvvé állt össze, aztán elkészült a borító, és végül el kellett engednem, ki kellett adnom a kezemből. Olyan, mint egy megszülető gyermek. Remélem, nemsokára kézbe foghatom a kiadványt, amely nyomdában van. Állami levéltárat bejárva, családi levéltárat kutatva írtam meg, és a közel 50 éves múzeum alakulását és első évtizedét mutatja be sokféle szemszögből, el egészen addig, hogy adott fejezetben az intézmény vendégkönyveit is vizsgáltam. Mondhatni egy évtizedes munka eredménye, és CD-melléklet is tartozik hozzá. Amikor említette a kiadó ezt a lehetőséget, úgy gondoltam, szép lenne, ha rákerülhetne az a kis film, amit a múzeumalapító nagyapám 110. évfordulójára készítettünk Kerekes Zoltán segítségével. Az volt a célom, hogy a hozzá kapcsolódó emlékeket gyűjtsem össze. Sajnos, azok, akikkel akkor beszélgettünk, igen megfogyatkoztak, és úgy vélem, ilyen szempontból is fontos munka volt, mert ezt akkor kellett és csak akkor lehetett elvégezni – fogalmazott a múzeumvezető.


Az idei év más okból is rendhagyóra sikerült. „Április 10-én édesapám eltávozott közülünk, és ez megváltoztatta az életünket. Ez nagy váltás a múzeum életében is, hiszen ő volt a szíve-lelke ennek a gyűjteménynek. Unokatestvéreimmel folyamatosan dolgozunk azon, hogy méltóképpen tudjuk folytatni ezt a munkát”– summázott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés