Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. október 10., 00:032022. október 10., 00:03
Évekkel ezelőtt még javában vetették a cukorrépát környékünkön, mára szinte teljesen eltűnt e kultúra szántóföldjeinkről. Nincs akinek eladni, a botfalusi évszázados gyár már jó ideje áll, s nem egyedi a maga nemében. Nemrég jelentették be, mégsem menti meg az állam a marosludasi vállalatot, az ország utolsó előtti cukorgyárát, ezentúl a románvásári marad csak talpon; ezzel a valamikori iparágnak lőttek.
Nem lehet elégszer szóvá tenni, hogy élelmiszeriparunk mekkora veszteségeket szenvedett el az esztelen privatizáció pokoli bugyraiba kerülve, s hogy hány egykori munkása került utcára, s kényszerült kivándorolni, ha volt még benne annyi erő és vállalkozókedv, vagy hazahúzódni kis földjére, hogy ott tengesse maradék éveit. Pedig az Unió a mai napig támogatja a cukorrépa-termesztőket, 800 euró jár nekik hektáronként – de ez már a kontinens boldogabb vidékeinek jut évek óta.
A botfalusi gyár 2010-ben állt le, 2018-ban ment csődbe, ma már csak csomagolják itt a mások által megtermelt édesítőszert. Ipari munkahelyek ezrei, gazdák ezrei látják kárát az elsorvasztott iparág összeomlásának. Egy olyan üzletágról van szó, mely rentábilissá tehetné a hazai mezőgazdaságot, mely itthon tarthatná a lakosság jó részét, mely exportra is termelhetne és javíthatná külkereskedelmi mérlegünket.
1990-ben 36 cukorgyárral rendelkezett az ország, mára egyetlen egy maradt. Importcukrot fogyaszt a lakosság. Ne feledkezzünk meg a kézdivásárhelyi szőlőcukor- és keményítőgyár szomorú sorsáról sem, mely igazi büszkesége lehetett volna a megye iparának, s melyet a piacra a kezét rátevő külföldi cég úgy számolt fel, hogy még nyoma sem maradt az egykori telken.
Mircea Gherghe, a botfalusi üzem volt igazgatója szerint cége a szerencsétlen magánosításnak (az akkori tulajdonost törvényszegésért be is zárták), valamint a technológiai versenyben való lemaradásnak esett áldozatul. A csődeljárás lezárult, a kérdés az: az új gazda szándéka, hogy újraindítsa a termelést, mennyire megalapozott. Egy 120 éves vállalatot támasztana fel halottaiból, ha ígérete komolyan veendő lenne.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!