Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. szeptember 01., 00:012020. szeptember 01., 00:01
Valahogy úgy tanultuk a székely hagyományok rendjében, hogy a vendég kopogtat, várja az ajtó nyitását, aztán leveszi a kalapját, és üdvözli a benn lévőket. Egyszerű ez az egész számunkra. Ez érvényesül akkor is, ha a vendég megpróbálja berúgni az ajtót. Akkor viszont pohár vizet se kaphat, ha csak nem törött a lába.
Szeretettel várni a vendéget igen szép dolog. Igyekszünk ma is megmutatni neki, nekik mindent, ami nálunk jeles, sosem látott műemlék, szikla alatt átfutó patak, templom és minden, amit mutatni szoktunk a miénkből. Más kérdés, hogy mindabból, ami a miénk volt, s ma már alig sem az, mit mutatunk: művet, emléket és hazadarabot jó szívvel a vendégnek. Ma államilag is meghatározott a mutogatások milyensége.
Erről jut eszembe az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély, ma már a román kincsek egyike, pedig csak romániai. Na de ezt már ismerjük száz éve, a kastélyt 200 éve. Most arról szólnék és fennhangon, nem suttyomban, hogyan is gondozzuk a műemlékeinket, amelyek felé tereljük szeretettel a kül- és belföldi vendéget. Mert itt van Sepsiszentgyörgyön az egykori Textilgyár, rangja és híre volt bizony. Ezreknek adott kenyeret, és a város rangjához is adott valamit. Épült egy szép kultúrház is a keresetből, és aztán megépült a dálnoki származású Dózsa György szobra is. Nem volt az akkor semmi! Ma már emlék és magyar történelmi emlékeztető az 1514-es hatalmas magyar parasztlázadásra is, ha van akit.
A textilgyár dugába ment, a nagyszerű kultúrházból vendéglő. Benne most sötét, az erdélyi magyar kultúrára emlékezni akaró honi vagy vendég a teraszon ül, remek asztalok, székek sora, fedett, nyitva este 23 óráig. A Dózsa-szobor mögött három méterrel a vendéglő bejárata. Jobbján a terasz, és Dózsa György szobrának talapzatához támasztva a fekete tábla, azon a lelhető eledelek sora, zöldpaszuly, gombás sült, püré, mindez román nyelven is alább. A fedett terasz oldalán hatalmas betűkkel: Facebook: JERRYPYZZA. Az egykori nagy életes kultúrházon a szó: BAR. És Dózsa Györgyről semmi, még jelzésértékű sincs.
A gyár nincs, a magyar jobbágyság szabadságharca átmene a román történelembe, mint mindenütt. A vendég áll elképedve a szobor előtt levett kalappal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!