Döntő lesz az utánpótlás

A tervek szerint a Román Labdarúgó-szövetség egyfelől szigorítja az utánpótlásnevelő központok pontozási, minősítési rendszerét, másfelől az 1. Liga résztvevőinek a saját fociakadémiáik eredményessége alapján adják ki a licenceket, azaz élvonalbeli működési engedélyeket! Hiányzó vagy gyenge utánpótlásképző központok nélkül egy klub sem vehet részt az élvonalbeli bajnokságban. A szigorított szabályzat már a 2022–2023-as bajnoki idénytől érvénybe léphet.

Botos László

2021. december 07., 00:202021. december 07., 00:20

Az elképzelések szerint három csoportra osztják az 1. Liga (majdani) mezőnyét. Az utánpótlásképzésben, fociakadémiák működtetésében, eredményességében legalább 75 pontot elérő kluboknak megadják az engedélyt az éppen aktuális bajnokság rajtjára. A 60 fölötti, de 75 alatti pontszámmal rendelkező klubok haladékot kapnak az illetékesek által észlelt hiányosságok pótlására, rendezésére, de 100 ezer lejes bírságot kell fizetniük a szakszövetség kasszájába. A 60 pontot el nem érő klubok nem indulhatnak az 1. Ligában. A gsp.ro idézi Răzvan Burleanut, a szakszövetség elnökét, aki szerint a szigorítás következtében az 1. Liga jelenlegi idényének rajtjánál két klubot kizártak volna, hármat pedig bírságoltak volna.

Az említett hírportál az új feltételek teljesítésének vagy nem teljesítésének érzékeltetésére közli az élvonalbeli bajnokság 16 résztvevőjének rangsorát a 2021–2022-es bajnoki idény rajtjánál: Farul 96,11 pont, FCSB 90,25 pont, FC Voluntari 83,84, CFR Kolozsvár 83,78, Universitatea Craiova 82,09, Dinamo 81,47, UTA 80,80, Academica Clinceni 79,94, FC Botoșani 77,56, Sepsi OSK 76,86, Gaz Metan 76,64, Rapid 71,90, Chindia 62,71, FC Argeș 60,18, FCU Craiova 24,10, CS Mioveni – itt nincsenek adatok, valószínűleg gyengék az értékszámok. A felsorolásból kiderül, hogy a Sepsi OSK éppen csak teljesítette a 75-ös pontszámot, a FCU Craiova és a Mioveni nem indulhatott volna, a Rapid, Chindia, FC Argeș pedig pénzbírság mellett haladékot kapott volna. Megemlítik, hogy a Rapidot ugyan nem bírságolták (hiszen a szigorított szabály még nincs érvényben), de nagyon gyorsan, látványosan fejlesztette utánpótlásképző központját.

A fociakadémiákat hét (7) kritérium alapján pontozzák: 20,3 százalék az infrastruktúra (a létesítmények száma, minősége stb.), 20,3 százalék az utánpótlás korosztályú csapatok eredményei, 19,7 százalék az edzői állomány, vagyis azok a szakemberek, akik kifejezetten a felkészítéssel foglalkoznak, 12,6 százalék az adott klub utánpótlásközpontja, fociakadémiája által működtetett csapatok száma és a játékosok létszáma, 10,4 százalék a sportstratégia és focifilozófia, 9,6 százalék az edzések és mérkőzések száma, 7,1 százalék a képzésben, felkészítésben nem közvetlenül részt vevő kisegítő személyzet, stábtag.

Mint ismeretes, a 2021–2022-es élvonalbeli bajnokságban már nem két 21 éven aluli játékosnak kell a pályán lennie a mérkőzéseken, elég csak egy, ám ennek alternatívájaként a klubok kötelesek a jövedelmeiknek legalább 5 százalékát az utánpótlásképzésre fordítani, a következő bajnokság ideje alatt 6,5 százalék az alsó küszöb, a 2023–2024-es bajnokságban pedig 7,5 százalék.

A legutóbbi értékelésnél az ország legjobb labdarúgó utánpótlásképző központja a Farul Konstanca (Hagi Futballakadémia) volt 96,11 ponttal, második az FCSB 90,25 ponttal, harmadik az FK Csíkszereda (Székelyföld Labdarúgó Akadémia) 86,70 ponttal. A Sepsi OSK a 61 tagú listán a 16. helyet foglalta el, de jövőre előbbre lépés várható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés