Idén is online formában szervezték meg a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyt. A háromszéki diákok öt első és két második díjat nyertek, heten pedig dicséretben részesültek.
2021. november 26., 00:362021. november 26., 00:36
A rangos vetélkedőre bejelentkezett diákoknak a magyar népköltészet gazdag kincsestárából kellett válogatniuk, és ezáltal kapcsolatba kerülhettek a magyarság szellemi örökségének értékes részével.
A megyékben szervezett előválogatás után az országos döntőre a meghirdetett három versenyformában 14 megyéből 175 felvételt küldtek be, amelyeket a szervezők által felkért semleges zsűri bírált el. A háromszéki diákok kitűnő eredményeket értek el, a balladamondó verseny első helyezettjei: Molnár Júlia Anna (Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna, XI. osztály, felkészítő: Molnár Juliánna) és Nánia Hanna (Nagy Mózes Elméleti Líceum, XII. o., felk.: Nagy-Babos Tamás). Dicséretben részesült Jakab Nóra (Nagy Mózes Elméleti Líceum, IX. o., felk.: Nagy-Babos Edit). A balladaéneklőknél a gimnáziumi kategóriában első díjas Mátis Adrienn (Plugor Sándor Művészeti Líceum, VIII. o., felk.: István Ildikó és Nyeste Miklós), dicséretes Balázs Gergő (Székely Mikó Kollégium, VII. o, felk.: István Ildikó), a középiskolásoknál dicséretben részesültek: Kovács Sára (Székely Mikó Kollégium, X. o., felk.: István Ildikó), Pál Zsófia (Mikes Kelemen Elméleti Líceum, X. o., felk.: Erdély Judit).
A mesemondóknál az előkészítő–II. osztályosok korcsoportjában III. díjas Doboly-Szekeres Mátyás Attila (Plugor Sándor Művészeti Líceum, II. o., tanító: Dancs Gyöngyvér), dicséretesek Kádár Kriszta Annamária (Kőrösi Csoma Sándor Líceum, ek. o., tanító: Fülöp Annamária). Az V–VI. osztályosoknál III. díjas Lénárt Nikolett ( Kelemen Didák Általános Iskola, Kézdialmás, V. o., felk.: Voloncs Melinda), a VII–VIII. osztálynál I. díjas Rancz-Gyárfás Gergő (Petőfi Sándor Általános Iskola, VIII. o. felk.: Fazakas Enikő), a IX–XII. osztálynál első helyezett Moroianu Anna (Székely Mikó Kollégium, XI. o.. felk.: Pénzes Ágnes), dicséretben részesült Balázsi Dorka (Mikes Kelemen Elméleti Líceum, X. o., felk.: Erdély Judit).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!