Demokratikus maraton előtt

A maratoni tüntetéssorozat Kelet-Európában nem egyedi jelenség, ezért a bukaresti események végkimenetelét illetően több forgatókönyv is felsejlik. Önmagában a tüntetés ténye még nem jelent anomáliát a demokráciára nézve, de tekintettel arra, hogy két, egymást követő választási év elé nézünk, érdemes számot vetnünk az utcai politizálás okaival és lehetséges következményeivel.
A tiltakozásokat fűtő társadalmi elégedetlenség oka sokféle, ahogy a tiltakozók is, de az nyilvánvaló, hogy a kormány teljesítményének racionális kritikája helyett inkább a világszerte felfutó pályán levő, erősödő populista és elitellenes szlogenek uralják a demonstrációkat. Legalább ugyanennyire zavarba ejtő tény, hogy a tömeget animálók kiléte is bizonytalan, ahogy a céljuk is. Hiszen a demokratikus államokat jellemező pártpolitikai szereplők helyett választói felhatalmazás nélküli, tehát elszámolhatatlan, magukat önkéntes szervezőnek mondó egyesületek egyengetik a közakarat megnyilvánulását. Akik a politikusoktól elhatárolódva, még csak meg sem kívánnak méretkezni a választási versenyben. Így az a helyzet alakult ki, hogy a kormányellenes hangulatot nem a pártpolitikai racionalitás vezeti – és az ellenzéki pártok is csak futnak az események után.
A Győzelem téri demonstráció leírására kormány és ellenzéke más és más analógiát használ. A kormányoldal elemzői az ukrán Majdan forradalmi eseményeire figyelmeztetnek – idegen, külföldi művelettől félt­ve a köztársaságot, míg az ellenzék a 90-es években az Egyetem téren a bányászjárással feloszlatott tiltakozásokat emlegeti a csendőrségi oszlatás láttán. Vagyis két, egymásnak ellentmondó értelmezés és jövőbéli forgatókönyv feszül egymásnak a válságban.
Hatalmi, így cselevési helyzetben viszont a kormányoldal van. És az ellenzék által felvázolt analógiából körvonalazódó jövő láttán nem biztos, hogy a tétlenség mellett dönt. Tekintettel arra, hogy jelentős téttel bíró, kétéves választási időszak következik. Elképzelhető tehát, hogy a majdani forgatókönyvben rémképe előtt Dragnea a szomszédos Magyarország belpolitikai stabilitásának receptje után nyúl, és szigorúbbra veszi a nem-kormányzati szervezetek politikai tevékenységét.