
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Wegener-parkban Demeter Elemér Régi balladák című produkcióját láthatta a közönség.
2020. szeptember 28., 00:102020. szeptember 28., 00:10
– Mikor és hogyan jött a Régi balladák című koncert ötlete?
– Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója jelezte, örülne, ha részt vennék egy produkcióval az őszi programsorozatban. Amint a cím is jelzi, régi balladákból állítottam össze egy repertoárt. Régi, mert az újakat nem ismerem, lehet, nincsenek is. Elmesélő jellegű történeteket szedtem össze, megidéztem néhány balladaíró „barátom” szellemét, így a The Beatles-ből Paul McCartney, John Lennon, George Harrison dalai mellett Joe Cocker-, Leonard Cohen-, Elvis Presley- és Florian Pittiș-dalokat játszom saját fordítású magyar szövegekkel. Ugyanakkor saját balladákat is műsorra tűztem a régi időkből, mint a Blues-vonat, Így jó nekem, Találkozunk és A fehér nép.
– A Wegener-parkban sikerrel mutattad be a produkciót. Várható folytatás?
– Igazából Baricz Lajos barátommal készültünk, aki gitárszólókkal színesítette volna a dalokat, ám ő sajnos ezúttal nem állhatott mellettem a színpadon. Azonban a jelek szerint novemberben, ezúttal a Vigadó színpadán ketten mutatjuk be a műsort.
– Befolyásolja-e az alkotókedvedet a koronavírus-járvány?
– Ahhoz, hogy energiáinkat külső forrásokból feltöltsük, társaságra, kapcsolatokra, előadásokra van szükség. Az elmúlt időszakban erre ritkán adódott lehetőség, és ezt az energiát magunkban kellett megtalálnunk. Én is ezt tettem, meditáltam, emellett YouTube-on koncerteket, spirituális témájú előadásokat hallgattam, és úgy érzem, kellőképpen motivált vagyok az alkotásra. Hamarosan elkezdjük a Sing Floyd-próbákat is.
– Tavaly decemberben volt az utolsó koncertje a zenekarnak...
– A karantén előtt láttunk hozzá egy Pink Floyd-antológia összeállításához. A kényszerszünet alatt a fordításokkal elkészültem, és összeállítottam a dalok sorrendjét. Októberben újra felvesszük a fonalat, hiszen hiányzik a hétfői próbák remek, zenével és sörrel átitatott hangulata, ahogy a koncerteké is.
– Jövőbeli terveid a Sing Floydra korlátozódnak?
– Lenne kedvem a fiúkkal saját szerzeményeket is játszani, természetesen más titulus alatt. Rengeteg dalszövegem van, ahogy dalötletek is.
– Gondoltál-e arra, hogy angol nyelvű dalszövegeket írj?
– Nem, ugyanis azt látom, hogy azokra talán még az angolok sem figyelnek oda, nemhogy mifelénk. Vannak nagyon jó dalszövegek, amelyeket azért fordítok le, hogy a szerző szellemét megidézzem. Alkotás közben ugyanis a semmiből hozunk létre valamit, ami egy nagyszerű dolog. Ha koncerten valakit eltalál a szöveg, egy gondolatot ébreszt benne, netán katarzist él meg, az csodálatos.
– Elsősorban zenésznek vagy szövegírónak tartod magad?
– Nem tartom magam zenésznek, nem képeztem magam, bár a Bumerángban sokat tanultam. Ám szerencsére, ott csak a basszusgitárt kellett „műveljem”, de amint mondják, „a basszusgitáros nem gitáros”. Ám úgy vélem, ahhoz is kell bátorság, hogy amint a balladás műsorban tettem, kiálljak egyedül egy szál gitárral, annyi emberrel szembenézzek, és játsszak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!