Czegő Zoltán is átvette az arany érdemkeresztet

Március 24-én Csíkszeredában, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán vehette át Czegő Zoltán költő, író, publicista, lapunk korábbi főmunkatársa a Novák Katalin köztársasági elnök asszony által adományozott magyar állami kitüntetést, március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából.

Székely Hírmondó

2023. március 24., 16:412023. március 24., 16:41


Beke Mihály András elsőbeosztott konzul köszöntőjében kiemelte: a szabadság iránti vágy alkotó cselekvéseink iránytűje. A szabadság maga pedig, van akinek a minden korlát nélküli cselekvést, a szabad beszédet jelenti. Hozzátette: az alkotó írástudó, költő, író kezében van az iránytű, mely súlyos, minden mást felülíró erkölcsi parancs, nem feledve, hogy nemcsak a máért vagyunk felelősek. Hangsúlyozta: nehéz időkben különösképpen szükség van példamutató személyiségekre, írástudókra, akik a szabadság iránytűjét követve segítenek eligazodni az egyre bonyolultabb világban, hiszen a nemzetek sorsát sosem a vakszerencse, hanem a szabadságvágyó írástudók alakítják.

Galéria

Czegő Zoltán 1938. június 18-án látta meg a napvilágot Bukarestben, sokgyermekes székely vándormunkás családban. 1955-ben érettségizett Sepsiszentgyörgyön, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen pedagógia-lélektan-magyar szakos tanári képesítést nyert. 1955-ben érettségizett Sepsiszentgyörgyön, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen pedagógia-lélektan-magyar szakos tanári képesítést nyert. Egyetemi társaival, Farkas Árpáddal, Király Lászlóval, Magyari Lajossal együtt lépett fel a Forrás-nemzedék második hullámában, három éven át a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör vezetőségi tagja.
1967-ig tanított Korondon, 1964-től Sepsibükszádon, majd a Megyei Tükör egyik alapító szerkesztője lett. 1966-tól közölt verseket; 1970-ben megjelent Forrás-kötete, a Pogány liturgia publicisztikai hangvételű; nagyobb költeményei a személyesen megélt vívódás jegyeit mutatják. A versek és a publicisztikai írások mellett a regényírásnak is mestere. Az egyik testvére disszidálása miatt a Román Kommunista Párt 1983-ban eltávolította a Megyei Tükörtől, és betiltotta a cikkei közlését is. Ezért, minden közlési lehetőségtől megfosztva, mint akkoriban sokan mások, hosszas vajúdás után, miután nagy nehezen sikerült turistaútlevelet kapnia, 1988-ban menedékjogot kért Magyarországon.
Budapesten élt, újságíróként igyekezett segíteni az erdélyi magyarság ügyét. 1991-től a Magyar Fórum főmunkatársa, 1992. januártól az Új Magyarország belső munkatársa. Közben publikál a romániai magyar sajtóban is, köztük a nagyváradi Várad című folyóiratban. Aztán két évtized küzdelmes munka után, a magyar közéletből kiábrándultan 2010-ben hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre, ahol aktív közéleti és irodalmi munkát végzett többek között a Székely Hírmondó főmunkatársaként, fáradthatatlan publicistaként, négy éven át (2012-2016) pedig a helyi önkormányzat tagjaként. A szülőföldjén kiteljesedett életműve, immár 33 kötetre rugó szépirodalmi munkássága a székely-magyarság sorskérdéseit taglalja. 2021-ben megjelent összes verseinek kiadása. Anyanyelvünk és nemzeti jelképeink védelmében emeli fel továbbra is a szavát.
Czegő Zoltán költői, írói munkássága, az erdélyi költészet hagyományának ápolása érdekében kifejtett munkássága elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át. Czegő Zoltán a kitüntetése átvételekor köszönetét fejezte ki az elismerésért.

 Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust