Cuc: Biharban hamarabb készül el az autópálya a határ román oldalán, mint a magyarországin

Történelmi tettnek nevezte Răzvan Cuc szállításügyi miniszter, hogy Biharban az építkezés jelenlegi állása szerint hamarabb lesz kész az autópálya a határ romániai oldalán, mint a magyarországin.

Székely Hírmondó

2019. október 16., 14:122019. október 16., 14:12

Răzvan Cuc miniszternek a román-magyar államhatár melletti autópályaszakasz építőtelepén tett kedd délutáni látogatásáról a Ebihoreanul.ro nagyváradi portál számolt be.

"Történelmet írunk! Mindenki azt mondta, hogy Magyarország készen lesz az autópályával, és Románia nem lesz képes a forgalom fogadására. És lám, itt a meglepetés: Románia 65 százalékban készen van az autópályával, még egy kevés van hátra és a magyarok előtt befejezzük a munkát. Ez pedig szerintem rendkívül pozitív fejlemény" - idézte a miniszter szavait a nagyváradi portál.

Az Ebihoreanul.ro megjegyezte, hogy a miniszter egy olyan 5,35 kilométeres "autópályacsonk" gyors megépítését tekinti történelmi tettnek, amely két falut köt össze, és amelynek semmilyen jelentősége nincsen mindaddig, amíg a határon átvezető épülő szakasz végétől nem lehet autópályán folytatni az utat. A portál szerint a további bihari autópálya-szakaszok építőtelepei ma is úgy állnak, ahogy az amerikai Bechtel társaság közel tíz éve otthagyta őket.

Az M4-es magyarországi autópályával találkozó romániai A3-as pálya határ melletti rövid szakaszán a múlt héten kezdték az aszfaltozást, és négy kilométeren mindkét forgalmi irányban le is tették az első aszfaltréteget.

Az építő Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott román-szlovák konzorcium képviselője elmondta, hogy reményeik szerint még az év végéig befejezik a munkát, de hozzátette: ez függ az időjárás alakulásától is.

A Bihar megyei prefektus hivatala ez év júliusában azt közölte, hogy a közútkezelő ugyanezt a román-szlovák konzorciumot hirdette ki győztesnek a szomszédos Bihar - Bisztraterebes 28,5 kilométeres szakasz befejezésére kiírt pályázatban, valamint a Constructii SA és a Hidroelektra Mehanizacija DD román-horvát konzorciumot a szomszédos Bisztraterebes - Berettyószéplak 26,35 kilométeres szakaszra, de a kivitelezési szerződéseket azóta sem írták alá.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített, majd leállt a munkálatokkal, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A pályából mindeddig a Kolozsvár mellett elhaladó Magyarnádas-Aranyosgyéres 61 kilométeres szakasz, és a Marosvásárhelyhez közel eső Radnót-Nyárádtő közötti 14 kilométeres szakasz épült meg.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust