Csupán két eb talált gazdára a szépmezői kutyamenhely nyílt napján

Mindössze két négylábút fogadtak örökbe az elmúlt szombaton, a szépmezői kutyamenhelyen tartott nyílt nap során. A TEGA köztisztasági vállalat szerint valószínűleg az esős idő riasztotta el a potenciális gazdikat, ezért decemberben megismétlik az akciót.

Farkas Áron

2023. november 07., 13:012023. november 07., 13:01

Három család, összesen nyolc személy látogatott ki a menhelyre szombaton, hogy négylábú barátra leljen, végül két eb talált új gazdára a menhelyen gondozott 169 közül, így a létesítmény továbbra is túlzsúfolt maradt. A TEGA Rt. közölte, december folyamán is szerveznek majd egy hasonló akciót, azt remélve, hogy az ünnepek közeledtével megnő a kutyákon segíteni vágyók száma.

A gondozók elmondása szerint az elmúlt években csak rendkívüli esetekben altattak el kutyákat, ezért is válhatott túlzsúfolttá a menhely. A statisztikák szerint 2021-ben 230 kutyát fogtak be és 143-at adtak örökbe, míg 2022-ben 309 négylábú került Szépmezőre és 214 talált új gazdára. Az idei évben eddig 269 kutya került a menhelyre és 218-at vittek haza örökbefogadók.  

Galéria

A jövendőbeli gazdikat arra kérik, jól fontolják meg az örökbefogadást, és előtte bizonyosodjanak meg arról, hogy van elegendő idejük és erőforrásuk az új családtag megfelelő gondozásához. Hozzátették: aki a menhelyről fogad örökbe kutyát, két eben is segít: azon, amelyiket hazaviszi, illetve azon, amelyik a másik helyét el tudja foglalni.

A szépmezői kutyamenhely a hét bármely napján látogatható, hétköznapokon 10 és 18 óra, hétvégén 10 és 14 óra között tart nyitva. További információ a 0769-065095-ös telefonszámon kérhető.

Fotó: TEGA Rt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust