Csuklógyakorlat ködben

Deák Magdolnát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelv és irodalom, pedagógiai kommunikáció és módszertantanárát választották az Év tanárának szombaton, Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. A kilenc jelölt közül további két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus részesült a kozepsuli.hu oldal által alapított elismerésben. Deák Magdolna a kooperatív tanulási módszereket dráma- és élménypedagógiai módszerekkel ötvözi. Vallja, hogy minden negatív dolog pozitívvá alakítható. Vele készült interjúnk során egy türelmes, lelkes pedagógus nevelési elveibe, innovatív tanítási módszereibe nyerhettünk betekintést.

– Hogyan értesült a jelölésről?
– Telefonon értesítettek, hogy elküldtek egy, a jelölésről szóló levelet, amelyet – mint utólag kiderült – nem kaptam meg. Újraküldték, és részletesen tájékoztattak a programról, majd néhány kérdést kellett írásban megválaszolnom, ez segített az egyetemi oktatókból álló szakmai bizottságnak a döntéshozatalban. A szervezőktől többször is kérdeztem, ki jelölt a díjra, de ezt nem árulták el, így ezt még mindig nem sikerült kiderítenem.

– A szavazás során nagy összefogásnak lehettünk tanúi. Hogyan érintette ez Önt?
– Az, hogy a közösség összefogott, nagyon jó érzés. Megtapasztaltam ezáltal, hogyan működik a kapcsolati háló. Tudunk örülni egymás sikerének, és szükség esetén tudjuk támogatni egymást. A pozitív visszajelzések megerősítettek abban, hogy megéri tanárnak lenni.

– Mit jelent Ön számára ez a díj?
– Csoda jelleggel bír. Amikor nem várod, sokkal jobban felértékelődnek a dolgok, sokkal jobban megerősít az elismerés. Sokszor úgy tűnik, hogy nincs értelme a munkádnak, nem kapsz olyan észrevételeket, amelyekre számítasz. Ezzel a díjjal egy külső elismerést kaptam, amely egy belső folyamatot is elindított, felszínre hozva számos véleményt, gondolatot és szeretetjelzést. Ez a díj a szakma elismerése is, igazolja, hogy a diákok tisztelik, megbecsülik tanáraikat, észreveszik azok munkáját, céljait. Az Év tanára díjat nem kaphattam volna meg diákjaim és a közösség nélkül.
A pedagógusi pályára nézve jelképes számomra Ottlik Géza Iskola a határon című regényéből Medve Gábor magatartása, aki társai megdöbbenésére, a ködben is végzi a csuklógyakorlatot. Az ilyenkor henyélő többiek különcnek nézik, elítélik, Medve viszont ekkor érzi függetlennek és szabadnak magát, ekkor érzi azt, hogy a belső értékei szerint cselekszik. Úgy érzem, nem csak akkor kell a munkánkat végeznünk, ha látnak, hanem akkor is, amikor köd van, amikor csak magunkért, csak a közösségünkért dolgozunk. Ezzel teremtünk a káoszban rendet, akár értéket. Ha úgy is érezzük, hogy munkánk értelmetlen, előbb-utóbb eljön a fény, az elismerés, a megerősítés.

– Mikor döntötte el, hogy ezt a pályát választja? Ki motiválta?
– Tizedikes koromban döntöttem el, hogy pedagógus leszek, akkor kezdtem el tudatosan készülni. Az akkori magyartanárom egy szavalatom meghallgatása után fedezte fel bennem a tehetséget, és kezdett a tanári pálya felé terelni. A szakma iránti vonzalom gyerekkoromat is végigkísérte, rengeteget olvastam, írtam, szituációs játékokat játszottam, tanítottam, naplót vezettem. Szüleimnek is sokat köszönhetek. Mint az utólag tudatosult bennem, a pedagógusi szakmához szükséges a hit, a lelkesedés, a gyerekek iránti szeretet, a kíváncsiság, a megérteni akarás. Ezeket édesapámtól örököltem, ahogyan az optimizmust is. Édesanyámtól a lehetetlent nem ismerő küzdeni akarást örököltem.

– Milyen módszereket alkalmaz? Milyen szempontokat tart fontosnak a tanítás során?
– A legfontosabb az érzelmi nevelés. Fontos, hogy higgyem, amit csinálok, hiteles legyek benne. A tanórát mindig igyekszem úgy kezdeni, hogy érzelmileg hassak a diákok befogadóképességére, úgy hozzam elő a tudásukat, hogy azt érezzék, érdemes erről beszélni. Szerencsésnek tartom magam, hogy magyartanár vagyok, ugyanis egy-egy irodalmi mű kapcsán olyan témák merülnek fel, amelyek érdeklik a diákokat, mint magány, a boldogság, a szerelem vagy a játék. Hasznosnak tartom a dráma- és élménypedagógiai módszereket. A ráhangolódás mozzanatát nagyon tudatosan kidolgozom. Benne az érzelmi motivációt különösen fontosnak tartom. Szeretem a pókháló- és fürtábrát, a gondolkodás- és jellemtérképet, az ötsorost, a T-és szemponttáblázatot, a tízmondatos kritikát. Minden olyan módszert, ami a logikus gondolkodást elősegíti, az összefüggéseket modellálja. De azokat is alkalmazom – a hárompercest, a kettéosztott naplót, az irodalmi levelet, az olvasónaplót –, amelyek a kreativitásukat, a részletek szépségében való elmerülést is elősegítik, valamint a szavak összerakásának művészetét, szövegalkotási készségüket is fejlesztik. Folyamatosan újítok, változtatok, amelyet igyekszem a diákok igényeihez igazítani.

– Hogyan lehet szót érteni a mai diákokkal?
– Sokszor ütközöm a hallgatás, a nem értés, az érdektelenség falába, viszont a fal mögött mindig rejtőzik valami. Egy embert nem lehet egyetlen tette alapján megítélni, elítélni. Ott van mögötte az egész ember. Ezen elv szerint tanítok, így oldom meg a fegyelmi gondokat, és ezzel építem a diákokkal való kapcsolatomat is. Mindig megpróbálok a diák magatartása mögé látni. Ha nem tanul, nem olvas, közönyös vagy elutasító, annak oka van. Ez az ok pedig nem mindig a tanár személyében vagy a tantárgyban keresendő, hanem a mögötte lévő, magával hozott problémákban. Ezeket az okokat egy beszélgetés során maga a diák is felfedezheti.

– Miből merít erőt? Ki vagy mi motiválja?
– A férjem (dr. Deák Ferenc magyartanár –szerk. megj.) motivál. Az ő lelkesedése, hite, a sokszínű tevékenység, amelyet folytat, szárnyakat ad. Örömforrás számomra diákjam visszajelzése is. Érzelmileg semmitől nem tudok független maradni, sem a pozitív, sem a negatív hatásoktól. A negatív dolgok is lelkesítenek, sokat vívódom. Nagyon bánt, ha valami nem sikerül, ahogyan mások gondja is bánt, ha nem tudok segíteni rajtuk. A negatív visszajelzéseket elemzem, majd megpróbálom pozitívvá alakítani. Szerencsés vagyok, hogy a Bod Péter Tanítóképző falain belül taníthatok. Hálás vagyok mindennek és mindenkinek, aki ebbe a közösségbe sodort engem, ugyanis itt tudtam fejlődni, kibontakozni mind szakmailag, mind emberileg. Támogatásra leltem, saját belső értékrendem szerint taníthatok. Az intézmény családias közösségét az egymásra figyelés, az egymás sikerének az elismerése irányítja.

– Mik a szakmai tervei?
– A díj kötelez. A pedagógusi pálya nem lezárt folyamat, állandó fejlődésre késztet. Folytatni szeretném az elkezdett munkát, utat. Kihívásnak számít, hogy olvasásra buzdítsam a diákokat. Ennek érdekében voltak már olvasásprojektjeim, de új ötleteim is vannak, amelyekkel a könyvek olvasása felé tudom irányítani diákjaimat. Módszereimet tanítom, a működő oktatási stratégiákat, saját tapasztalataimat szeretném elméleti szintre vinni, írásba foglalva a szakmának is megmutatni. Erre már felkérés is érkezett.

Pap Eszter Edina