Június 26-ig lehet nevezni a Székely Vágtára – jelentették be tegnapi sajtóértekezletükön a szervezők. A legfontosabb kísérőprogram, a Csillagösvény népe, először lesz teljesen hazai produkció.
2017. május 26., 00:242017. május 26., 00:24
Június 26-ig lehet nevezni a Székely Vágtára – jelentették be tegnapi sajtóértekezletükön a szervezők. A legfontosabb kísérőprogram, a Csillagösvény népe, először lesz teljesen hazai produkció.
A szabályzat nem változott: a Nemzeti Vágta előfutamára, a Székely Vágtára most is szigorúan ellenőrzött paripákkal lehet nevezni – olyan nem fordulhat elő, hogy továbbjutott ló ne vehessen részt a Hősök terén sorra kerülő versenyen – szögezte le Sztakics Éva. A társszervező Vadon Egyesület elnöke hangsúlyozta: ennek érdekében szigorúan alkalmazni fogják a Nemzeti Vágta nevezési szabályzatát.
– Természetesen továbbra is várjuk a települések jelentkezését a Góbé Futamba, ahová minden egészséges lóval nevezni lehet. Újdonság, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság felajánlott egy nem is akármilyen díjat, a Szent László-kardot, amelyet lovas ügyességi versenyben lehet kiérdemelni – számolt be a sepsiszentgyörgyi alpolgármester.
Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezetője elmondta: először fordul elő, hogy a legfontosabb lovas-táncos kísérőrendezvény „hazai gyártmány” lesz.
– A Háromszék táncegyüttes, az M Studió, valamint hagyományőrző lovasok bemutatják Kövi Arthur Bálint Csillagösvény népe című zeneművének „fűre alkalmazott” változatát. Harmóniáiban népi ihletésű, de modern zene, amit divatos szóval fúziós zenének neveznek, amelyben benne van az a mondákból és valóságból álló székely őstörténelem, amiben mi hiszünk – ecsetelte Demeter.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója örömét fejezte ki, hogy „a történelemben először”, az együttes „nem betét” egy produkcióban, hanem főszereplő.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!