Csapdát állítottak nekünk

Európában és talán a világon is példátlan módon vasárnap a hatalmon lévő román pártkoalíció bizalmatlansági indítványt terjesztett be saját kormánya ellen a parlamentben.

Bedő Zoltán

2017. június 20., 00:272017. június 20., 00:27

Európában és talán a világon is példátlan módon vasárnap a hatalmon lévő román pártkoalíció bizalmatlansági indítványt terjesztett be saját kormánya ellen a parlamentben. Az így kialakult tragikomikus helyzet pedig hirtelen megnövelte az RMDSZ erejét és súlyát, mert megtörténhet, hogy a leendő kabinet színezetét és összetételét érdekvédelmi szervezetünk képviselőinek és szenátorainak a szavazata dönti majd el. Ugyanakkor azonban észre kell venni a ránk leselkedő csapdákat is, melyekbe az ingatag román politika talaján könnyen beleléphetünk.

Nem a véletlen műve ugyanis, hogy Dragnea és holdudvara már hónapok óta az RMDSZ kormányba történő bevonásán ügyködik, hanem egy jól átgondolt és mesterien megírt forgatókönyv része. Ez pedig a gyulafehérvári népgyűlés 100. évfordulójának nagy pompával történő és zavartalan megünneplését hivatott biztosítani. Ennek fényét és hitelességét azonban nagymértékben tompíthatná az RMDSZ távolmaradása, netalán a nemzetközi fórumokhoz való fordulása az egykor elhangzott és máig be nem tartott ígéretek miatt. Hiszen Erdélyt mégiscsak bizonyos kötelezettségek vállalása mellett ajándékozták Romániának az I. világháború győztesei.

A hatalomból történő látszólagos magyar részesedés és a vele járó együttünneplés viszont óriásit lendítene az ország pozitív megítélésén, mert ezzel mi magunk tanúsítanánk, hogy megbecsült állampolgárai vagyunk. Hitelesítenénk a minket pártszínezettől függetlenül elnyomó, de külföldön az egyenjogúságunkat hirdető álnok és képmutató bukaresti vezetést. Azt a kirakatpolitikát, mely elméletileg jogokat biztosít ugyan nekünk, a gyakorlatban azonban megakadályozza ezek érvényesítését.

Éppen ezért az RMDSZ most, ebben a történelmi pillanatban nem engedheti meg magának, hogy bármelyik féllel is kormányt alakítson. Akkor sem, ha abban az eddigieknél nagyobb arányban lehetne jelen, illetve megígérik a magyar nyelv és jelképeink használatát biztosító törvényjavaslatuk elfogadását. És nem csak a felsoroltak miatt, hanem mert a marosvásárhelyi magyar orvosi és gyógyszerészeti kar megalakításához vagy a kisebbségi törvényhez hasonlóan utólag ez is mézesmadzagnak bizonyulhat.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés