Családi nap a SIC Feszten

Mesés környezetben, mesebeli foglalkozásokkal várták az elmúlt szombaton a kicsiket és nagyokat a SIC Feszt keretében megrendezett családi napon. Az egész napos rendezvényre mintegy ötszáz család látogatott ki, ami a színes programok mellett a jó időnek is köszönhető volt.

Bús Ildikó

2022. augusztus 16., 00:012022. augusztus 16., 00:01

Varázslatos helyszínen zajlott idén is a családok napja a SIC Feszten, szombaton már kora reggel átalakították az előző esti bulik helyszínét az önkéntesek, mindenhol játékok, színes szalagok, ceruzák, különböző kellékek várták a gyerekeket. Több mint negyven asztalnál lehetett kipróbálni érdekes játékokat: kézműves, ügyességi, készség- és képességfejlesztő foglalkozáson vehettek részt a látogatók, de mesehallgatás és bábszínház is volt.


A napot Antal Balázs SIC Feszt-főszervező és Grüman Éva, a családi nap szervezője nyitották meg, mindketten kiemelve, hogy ez már szerves része a fesztiválnak, célja pedig a család mint kötelék népszerűsítése, és fontosságának bemutatása a fiatalok körében, valamint minőségi idő eltöltése családias légkörben, a szülők és gyerekek számára szánt színes, változatos, kreatív tanulással és szórakozással egybekötött programokkal. Mindezt meg is találták a látogatók, a gyerekek mesefüzetet kaptak a tevékenységek kezdetekor, amelybe minden tevékenység után befűzhettek egy oldalt, a végén pedig összeállt a Világszép Nádszálkisasszony meséje, a történetet pedig újabb játékokra válthatták be. A programok között királyfiaknak és királylányoknak szóló egyaránt akadt: gyertyát önthettek, mézeskalácsot díszíthettek, a lányok pártát, a fiúk varázsbotot készítettek, közben pedig a Terülj, terülj, asztalkám sátorban állíthatták össze saját gyümölcssalátájukat, és vághatták, ragaszthatták össze azt a menüsort, amit legszívesebben ennének nap mint nap.


A résztvevők szívesen próbáltak ki minden tevékenységet, a kicsik bevonták a szülőket, nagyszülőket is, azok pedig, akik a különböző programokat szervezték, nem lazíthattak még öt percre sem. A legsikeresebb sátornak talán Jánosi Ágnes párta- és varázsbot-műhelye bizonyult, ahol nemcsak a gyerekek, de a szülők is elkészítették saját ajándékukat. A tevékenységek mellett baba–mama-sarkot is berendeztek, ahol megpihenhettek az elfáradt családok, de Biró Eszter és Tamás Mónika gólyafészek-találkozót is tartott számukra. A családi napon olyan tinédzserek is feltűntek, akik korábban kisgyerekként már részt vettek ezen, idén pedig már a koncertek miatt vagy akár önkéntesként tértek vissza segíteni.


Az idei családi nap világszép, világraszóló lakodalommal, népzenével, táncos mulatsággal ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés