
A megye legnagyobb művelődési otthona fűtésrendszerének korszerűsítésére és több más munkálatra is pályázatot nyújtott be a berecki önkormányzat. Most már csak a pénz hiányzik.
2021. december 10., 00:262021. december 10., 00:26
Az impozáns művelődési otthon – amely alagsorában a falumúzeumot is magában foglalja – kapcsán az uniós pályáztatók a napokban kértek egy kiigazítást, Dimény Zoltán polgármester reméli, hogy ezzel révbe jut az immár két éve zajló bürokratikus folyamat. „A terveket kifizettük, most már várjuk, hogy bólintsanak rá, kezdhessük meg a munkálatokat” – mondta az elöljáró. A munkálat rendkívül fontos, ugyanis az épület jelenlegi fűtésrendszere veszteségesen és kifogásolható módon tudja csak kifűteni a többszintes épületet.
„Négy pályázatunk van előkészítve, egyike ezeknek a gázhálózat kibővítése, megterveztettük a Sörkert felújítását, projektünk van a martonosi iskola energetikai korszerűsítésére. Amennyiben elvégezzük a martonosi víz- és szennyvízhálózat kiépítését, akkor az utak korszerűsítésére is pályázatot nyújtunk be. Megjegyzem, hogy csak a projektek előkészítése 100 ezer euróba került” – nyomatékosított Dimény Zoltán, hozzátéve, az önkormányzat jól gazdálkodott, egyetlen lej adósságuk sincs.
A martonosi iskola épületét az alapoktól a tetőig rehabilitálni szeretnék, bár egyelőre csak négy osztály működik a megfogyatkozott gyereklétszám miatt, a községvezető nem szeretné feladni a településen az oktatást.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!