
Az infrastruktúra fejlesztése mellett a városnak szüksége van a kultúrára is – mondta Benedek Huszár János baróti polgármester a július végén tartott tanácsülésen, melyen azt is közölte, hogy az augusztus 6-7-én tartott Erdővidéki Bányásznapokra a város kincstárából 150 ezer lejt használt fel a szervező Szent Adalbert Egyesület.
2022. augusztus 24., 00:182022. augusztus 24., 00:18
Mint mondta, az év eleji költségvetés összeállításakor egy városvezető legnagyobb dilemmája az, hogy a működési és a fejlesztési költségeket hogyan hozza arányba.
„Én magam a fejlesztés pártján vagyok. Saját magamtól járdát csinálnék, utat, satöbbi. De emlékezzünk az angol kabinetre a háború idején! A pénzügyminiszter ott azt mondta, hogy első lépésként minden kulturális programot elvágnak, mert háború van, azt kell támogatni. Churchill erre azt kérdezte: hát akkor miért harcolunk, ha a kultú-ránkról teljesen lemondunk? És igaza volt... Valahogy összhangban kell tartani a kultúrát és a fejlesztéseket is, mert az embereknek van igényük a kulturális rendezvényekre, azok életet visznek a városba” – hangoztatta az ülésen.
„A civil szervezeteknek nyújtott támogatás pedig azért fontos, mert azokban olyan emberek vannak és olyan programokat valósítanak meg, amikre sem az önkormányzati képviselők, sem a polgármesteri hivatal munkatársai nem képesek” – összegzett. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!