
Az éjszakai kijárási tilalmat érintő szigorításon kívül nem vezetnek be újabb korlátozó intézkedéseket - jelentette be szerdán a kormányfő, aki - állítása szerint - nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat.
2021. március 10., 13:202021. március 10., 13:20
Florin Cîţut többek között arról kérdezték szerdán az újságírók, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításával lehet-e újabb korlátozások bevezetésére számítani. A miniszterelnök azt mondta, a legjelentősebb változás az lesz, hogy az éjszakai kijárási tilalom nem 23 órától lép érvénybe, ahogyan eddig, hanem 22 órától. Az üzletek továbbra is 21 óráig tartanak majd nyitva, és más jelentős korlátozások sem várhatók. Az epidemiológusok javasoltak ugyan néhány szigorúbb intézkedést - például hogy hétvégére zárják be a nagy bevásárlóközpontokat -, ezekhez azonban nem adta a hozzájárulását, mert nem tartja indokoltnak a szigorításokat, tekintve, hogy jól halad az országban az oltáskampány.
Kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt is elmondta, nincsenek becslései arra vonatkozóan, hogy hány új megbetegedésre számíthatunk a következő napokban.
"Voltak olyan becslések, amelyek szerint márciusban elérjük a napi 10 ezret, de nem tartunk ott. A becslések csak becslések, a valóság mindig megcáfolja ezeket" - fogalmazott.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!