
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem vesz részt a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett hétfői kormányalakítási tárgyalásokon - közölte az alakulat vezetőtestületének döntését Dacian Cioloş.
2021. november 22., 11:562021. november 22., 11:56
A parlamentben adott nyilatkozatában az USR elnöke felrótta az államfőnek, hogy nem tett eleget közvetítői szerepének, ehelyett inkább "ezen monstruózus PSD-PNL-RMDSZ koalíció keresztapjává" vált. Az új koalíció az egykori Nemzeti Megmentési Frontra (FSN) emlékeztet, amely a teljes hatalmat birtokolta a román államban - vélekedett Cioloş, aki úgy látja, hogy ez a hatalom reformellenes lesz. Az USR-nek mostantól kezdve az a szerep jut, hogy az ellenzéket vezesse - tette hozzá.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetője kijelentette, pártja nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyet az a PSD tart a karmaiban, amely "lemészárolta az igazságügyi törvényeket és augusztus 10-én elgázosította a román állampolgárokat".
"Románia Parlamentjében és az Európai Parlamentben biztosított minden eszközzel élni fogunk annak érdekében, hogy a román állampolgároknak járó 30 milliárd valóban modernizációs projektekre jusson az országos helyreállítási tervnek megfelelően, és ne a PSD, valamint a PNL klientúrájának zsebébe" - mondta Dacian Cioloş.
Klaus Iohannis államfő kormányalakítási tárgyalásokra hívta hétfőre a parlamenti pártok képviselőit. Az egyeztetések délben kezdődtek.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!