A Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja (PLUS) tagjainak nagy része a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) létrehozott választási szövetség folytatása mellett foglalt állást egy belső felmérésen - mondta a PLUS elnöke.
2019. november 17., 16:112019. november 17., 16:11
"A párt tagjainak 88 százaléka a szövetséggel kapcsolatos projekt folytatását akarja, ugyanakkor a két alakulat közötti kapcsolat megerősítését, egységesebb és egyértelműbb működést szeretne" - fogalmazott.
Cioloş azt mondta, a PLUS-tagok körében végzett belső felmérés nyomán nyílt levelet küldtek az USR-tagoknak, benne három javaslattal. Az egyik egy "egységes ügyvezető struktúra" létrehozására vonatkozik, amelyet a két párt által közösen megválasztott főtitkár vezetne, a második javaslat egy árnyékkormány felállítását és közös politikai program kidolgozását szorgalmazza, a harmadik pedig arra vonatkozik, hogy 2020 februárjáig a politikai megállapodásában rögzített eljárás szerint nevesítsék a helyhatósági választásokon indítandó közös jelölteket.
Dacian Cioloş nyomatékosította, a nyílt levéllel a cél "az építkezés folytatására, az egységre és kohézióra vonatkozó üzenet közvetítése", nem áll szándékukban ellenőrzés alá vonni a szövetséget.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!