
A költségvetés tervezete szerint jövőre a GDP több mint 7 százalékát fordítja beruházásokra a kormány - jelentette ki hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2021. december 20., 13:532021. december 20., 13:53
A PSD székházában adott sajtónyilatkozatában Marcel Ciolacu emlékeztetett arra, hogy tavaly a GDP 5,9 százalékát, idén a 6,74 százalékát fordították állami befektetésekre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a célkitűzésnél fontosabb a megvalósítás, utalva arra, hogy tavaly a tervezettnél kisebb összeget sikerült beruházásokra fordítani.
Ciolacu kitért arra is, hogy a PSD a kormányra lépés feltételeként szabta meg a párt által javasolt szociális intézkedéscsomag elfogadását, beleértve a 10 százalékos nyugdíjemelést. Azzal kapcsolatban, hogy pártja korábban még 40 százalékos nyugdíjemelést ígért, kijelentette: 14 százalékkal már emelték a járandóságokat, amelyek jövőre újabb 10 százalékkal nőnek.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem tartotta be azt a korábbi megállapodást, hogy a jövő évi költségvetésben a GDP 7 százalékát irányozzák elő beruházásokra.
A 2022-es büdzsé tervezetét kommentálva Florin Cîţu hétfőn a szenátusban a sajtónak kifejtette: a PNL a kormányprogram tiszteletben tartását kéri a koalíciós partnerektől. Emlékeztetett arra, hogy a kormányalakítási tárgyalások idején a liberálisok azzal a feltétellel fogadták el a PSD szociális intézkedéscsomagját, ha jövőre a GDP 7 százalékát beruházásokra fordítják, enélkül ugyanis szerinte nem is lehetne megvalósítani ezt az intézkedéscsomagot. "Megmutattuk az elmúlt években, hogy csak befektetésekkel lehet előteremteni a fizetések és a nyugdíjak emeléséhez szükséges forrásokat" - jelentette ki.
A PNL elnöke elmondta, hogy a kifogásait eddig csak a miniszterelnökkel ismertette, a koalícióban nem tárgyaltak még ezekről. 'Nem tudom, hogy lehet-e még ezen segíteni. Ezt majd a párton belül fogjuk megvitatni' - tette hozzá.
Kifejtette: szó volt arról a koalícióban, hogy a kormánypártok ne nyújtsanak be módosító indítványokat a költségvetésről szóló törvénytervezethez, mert így felgyorsul az elfogadása, ám a PNL csak a későbbiekben dönti el, hogy egyetért-e ezzel a javaslattal. Előbb megvárják, hogy a brüsszeli útja után a miniszterelnök számoljon be a párt parlamenti frakcióinak a költségvetés részleteiről, többek között arról, hogy a beruházások miért nem érik el a jövőre a GDP 7 százalékát.
"A PNL szerintem nagyon sok kompromisszumot tett, majd meglátjuk, hogy ez egy elfogadható kompromisszum-e. Mindenesetre nem szeszélyből kértük a 7 százalékot. Ez bekerült a kormányprogramba" - jelentette ki Florin Cîţu.
Kiegyensúlyozott, felelősségteljes és realista 2022-es költségvetés elfogadását ígérte a hétfői kormányülés elején Nicolae Ciucă.
A miniszterelnök elmondta, a jövő évi büdzsé képes lesz kielégíteni a szükséges finanszírozási igényeket, illetve közép és hosszú távon erősíteni a gazdaságot, felhasználva az Európai Unió által biztosított pénzügyi forrásokat.
Nicolae Ciucă szerint a költségvetés kidolgozásakor szem előtt tartották a világjárvány és az energiadrágulás okozta nehézségeket, de figyelmet fordítottak a gazdaság fenntartható, "egészséges" növekedésének biztosítására is. A kormányfő kifejtette: a jövő évi büdzsé alapkoncepciója a "stabilitás és kiszámíthatóság", így igyekeznek ösztönözni a beruházásokat és vonzó üzleti célponttá tenni az országot.
"Amint azt megígértük, nem emeljük az adókat, nem fogunk nyomást gyakorolni az üzleti szférára. Fenntartjuk a kkv-kra vonatkozó jelenlegi adózási rendszert, a beruházásokat ösztönző állami támogatások rendszerét és a vállalkozókat segítő valamennyi intézkedést" - fogalmazott a miniszterelnök.
Hozzátette, az elmúlt 32 év viszonylatában rekordnagyságúnak számító összeget, összesen mintegy 88,8 milliárd lejt szánnak beruházásokra. Ez a kétszerese a 2019-ben hasonló célra elkülönített forrásoknak - hangsúlyozta.
A szociális intézkedések közül a gyermeknevelési pótlék és a fogyatékkal élők juttatásának növelését, a nyugdíjpont értékének emelését és a kisnyugdíjasoknak szánt juttatást emelte ki a miniszterelnök. A munkaügyi minisztérium költségvetése 6,7 százalékkal nő, továbbá biztosítják a forrásokat az energiaszámlák kompenzálására, valamint a kiszolgáltatott energiafogyasztóknak szánt támogatásokra, a téli hónapokra 5 százalékra csökkentik a távhő áfáját.
Emellett jövő évre is különítettek el alapokat a koronavírus-járvány indokolta egészségvédelmi intézkedésekre, illetve prioritásként kezelik a járványkórházakat és a kórházak intenzív osztályait érintő beruházásokat - nyomatékosította a kormányfő.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!