
Éles nyilatkozatot tett a tanügyminiszter azt követően, hogy a diákok sérelmezték: előzetes közvita nélkül megjelent a Hivatalos Közlönyben az a rendelet, amely szerint 8,50-ről 9,50-re emelik az érdemösztöndíj elnyeréséhez szükséges tanulmányi átlag alsó értékét.
2022. január 07., 14:202022. január 07., 14:20
Sorin Cîmpeanu azt mondta, túl alacsony volt a mérce, az előző tanév végén a diákok 53 százalékának nagyobb volt a tanulmányi átlaga 8,50-nél, miközben funkcionális analfabéták is voltak köztük.
Úgy fogalmazott, a lehető legnagyobb képtelenség, hogy a romániai oktatási rendszerben a diákok több mint fele az eminensek közé tartozik.
A tanügyminiszter szerint egyébként az érdemjegyek nem relevánsak, a koronavírus-járvány által előidézett helyzet miatt ugyanis az osztályzatot adó pedagógusnak nincs semmilyen garanciája arra, hogy a diákok, akik sok esetben kikapcsolt kamerával felelnek, puskáznak-e.
Sorin Cîmpeanu elismerte azt, hogy a 9,50-es küszöbérték is önkényes, de szerinte bőven elég, ha a diákok 25 százaléka kap érdemösztöndíjat. Állítása szerint az érdemösztöndíjban részesülő tanulók száma idén így is háromszor magasabb lesz, mint 2020-ban.
(Marosvásárhelyi Rádió/Digi24)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!