
Csak az alkalmazásukhoz szükséges költségvetési források biztosításával hajthatók végre az új tanügyi törvényekben célul kitűzött változtatások - jelentette ki pénteken Râmnicu Vâlceán az oktatási miniszter.
2022. augusztus 13., 12:262022. augusztus 13., 12:26
[reklam]
Sorin Cîmpeanu a Vâlcea megyei pedagógusok, diákok és szülők képviselőivel egyeztetett a megyeszékhelyen.
A miniszter elmondta: bármilyen "merészek, logikusak és zseniálisak" lehetnek az új közoktatási és felsőoktatási törvénytervezetébe foglalt változtatások, ezeket nem lehet megvalósítani megfelelő finanszírozás nélkül. Emlékeztett arra, hogy a jogszabályok egyik előírása szerint egy kezdő tanár fizetése nem lehet majd kisebb az országos bruttó átlagbérnél.
"Ha ezt az előírás kikerül a tervezetekből, akkor nem tudok majd önök elé állni, és azt mondani, hogy amiket a törvényekbe foglaltunk, azok meg is fog valósulni. De addig, amíg ez a cikkely létezik, addig az önök szemébe nézve el szeretném mondani, hogy a törvényben foglaltak megvalósíthatók és meg is valósulnak, azzal a feltétellel, hogy létezzenek ehhez költségvetési források" - fogalmazott Cîmpeanu.
A miniszter közlése szerint az új tanügyi törvénybe foglalt intézkedések végrehajtásához legalább a kétszeresére kellene növelni az oktatási tárca költségvetését. Csupán az közoktatási törvény alkalmazásához 31 milliárd lejre van szükség, miközben a minisztérium idei büdzséje 30 milliárd lej. Ennek az összegnek a felét a pedagógusok béremelésére fordított összeg teszi ki - sorolta az adatokat Cîmpeanu.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!